Több mint 30,5 millió eurós költségvetés

tasr1
Losonc |

Losonc idén 30 597 915 eurós, kiegyensúlyozott költségvetéssel gazdálkodik. A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt az önkormányzat elsősorban a szükséges kiadások biztosítására kíván összpontosítani, de számos külső forrásból finanszírozott beruházást is tervez.

A város 2024-es költségvetése elsősorban az állami költségvetés tervezetén, a Szlovák Köztársaság Pénzügyminisztériumának előrejelzésein és a 2023-as várható realitások alakulásán alapul. A 2023-as költségvetéshez képest, idén a becsült bevételek mintegy három százalékkal alacsonyabbak, ami több mint 860 ezer eurót jelent.

„Ami a kiadásokat illeti, az infláció, az energiaárak emelkedése és a törvényi változások következtében a részadókból származó bevételek elmaradása miatt a város 2024-ben csak a szükséges kiadások biztosítására összpontosít, mint például a hulladék elszállítása, a közvilágítás, a téli útkarbantartás, a város tulajdonában lévő épületek üzemeltetése s egyebek” – olvasható az önkormányzat indoklásában.

A város 2024-ben számos beruházási projektet is meg akar valósítani, amelyekre európai vagy más forrásokból kapott támogatást. Az önkormányzat több mint 126 000 euróból tervezi a Kubinyi tér rekonstrukcióját, illetve a M. Rázus utca zöldfelületét is revitalizálják. A költségvetésben szerepel még az utak rekonstrukciója és a különböző projektek társfinanszírozása 400 000 euró értékben, illetve a Partizánská utcai óvoda felújításának társfinanszírozása, ami 215 500 eurót tesz ki.

„További 14 projekt van elbírálás alatt, arra számítunk, ha sikerrel járnánk, további 10,5 millió eurót hozhatnánk a városnak” – mondta a városi tanács ülésén Alexandra Pivková, Losonc polgármestere, hozzátéve, a város idén több mint 20 projekt előkészítésén szeretne dolgozni.

Városi kerékpárok

Az önkormányzat ingyenesen vette át a városi kerékpár-szolgáltatást, amelyet 2020 óta a Besztercebányai Önkormányzati Régió Fejlesztési Ügynöksége (RA BBSK) működtetett a városban. A kerékpár-szolgáltatástaz RA BBSK kísérleti projektként indította el a városban 2020-ban. Mivel a szolgáltatás tervezett időszaka lejárt, így ajánlatot tettek az önkormányzatnak, hogy az regionális szintről az önkormányzathoz kerüljön át.

„A projekt jelentősége abban rejlik, hogy elősegíti az ökoközlekedési szokásokat, hozzájárul a régió fenntartható turisztikai formáinak fejlesztéséhez, növeli a városba látogatók mobilitását” – áll az önkormányzat indoklásában.

A város vállalta, öt évig működteti a szolgáltatást, a működéshez szükséges forrásokat az egyes kerékpárokon elhelyezett reklámfelületek bérléséből kívánja előteremteni. Losoncon a kerékpár-szolgáltatást 17 állványban elhelyezett 66 kerékpár segítségével biztosítják. Az RA BBSK adatai szerint 2022-ben, áprilistól novemberig 6165 kerékpárkölcsönzés történt. A város lakói és az ide látogató turisták együttesen több mint 253 000 percet tekertek a kerékpárokon.

Útkarbantartás

Mindemelett az önkormányzat pályázatot készít elő a téli karbantartásra, a közlekedési táblák renoválására és az utak tisztítására négyéves időtartamra. A szerződés becsült értéke közel kétmillió euró. Az utak téli karbantartását és tisztítását jelenleg a SVOMA s. r. o. végzi. A város és a cég közötti szerződés 2024-ben lejár, ezért az önkormányzat négy évre új szolgáltatót keres. A város egy bizottságot is létrehozott a benyújtott ajánlatok értékelésére.

Az önkormányzat a szerződés keretében út- és járdatisztítási szolgáltatásokra tart igényt, beleértve az utak és járdák gépi söprését, valamint a csatornák és az ereszlefolyók tisztítását. A szerződés az utak téli karbantartására és az útburkolati jelek renoválására is kiterjed. A város mintegy 69 kilométernyi út és 89 kilométernyi járda karbantartásáért felelős.

„A szerződés keretmegállapodás lesz, a város a szolgáltatások mennyiségét és típusát az igényeiknek és a jóváhagyott költségvetési lehetőségeknek megfelelően rendeli meg a Városi Tanácsban. Minden szolgáltatásra a város megrendelései vonatkoznak majd” – magyarázta az önkormányzat.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?