Tizenöt nap a megállapodásra

Dél-Komárom |

<p>Hétfőn megkezdődött az egyeztetés a dél-komáromi Nokia gyár bezárásáról a szakszervezet és a vállalat vezetése között.</p>

„A törvények értelmében 15 napon belül kell lezárni ezeket a tárgyalásokat, de én bízom benne, hogy ennél hamarabb is meg tudtunk egyezni – mondta lapunknak László Zoltán szakszervezeti vezető. – Részletekbe menően átveszünk minden olyan pontot, amelyet akár a munkáltató, akár az érdekképviselet fontosnak tart. Ezek a témakörök egyrészt a dolgozók végkielégítését érintik, másrészt azokat a lehetőségeket, amelyek a továbblépésüket segíti.”

Külön foglalkoznak a gyermekgondozási szabadságon lévő kismamákkal, a nyugdíj előtt álló munkavállalókkal, a Nokiában dolgozókért korábban létrehozott alapítvány sorsával, tárgyalnak az elbocsátás ütemtervéről, arról, milyen pénzügyi és egyéb tárgyi juttatásokat kapnak a dolgozók. László Zoltán arról már korábban nyilatkozott lapunknak, hogy a Nokiában érvényes kollektív szerződés a munka törvénykönyvében meghatározott minimális juttatásnál magasabb végkielégítést irányoz elő, a szlovákiai munkavállalókat – a most utcára került dolgozók közül ugyanis közel 700-an innen ingáztak a dél-komáromi gyárba – ugyanazok a jogok illetik meg, mint a magyarországiakat.

Megtudtuk: mind a gyár vezetése, mind a szakszervezet felvette a kapcsolatot a térség más munkáltatóival, illetve érdekképviseleti szervezeteivel, hogy segítse az állás nélkül maradók újbóli elhelyezkedését. Ehhez a folyamathoz a kormányzat, valamint a helyi önkormányzat is segítséget ajánlott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?