Tizenöt magyar elsős a ragyolci alapiskolában

ragyolci alapiskola
Ragyolc |

Tizenöt magyar elsős iratkozott be a ragyolci alapiskolába, ahol a járvány ideje alatt számos fejlesztés zajlott.

Pozitívan értékelte az idei beiratkozást Tóth Orsolya, a ragyolci Alapiskola és Óvoda igazgatónője. Mint elmondta, a tavalyi adatokhoz képest növekedett a beíratott gyermekek száma: idén összesen 25 elsős van, ebből 10 a szlovák, 15 pedig a magyar tagozatra jelentkezett. Az elsősök többsége a helyi gyermekek közül kerül ki, a szomszédos településekről főleg a szlovák tagozatra jelentkeztek.

Mindent bevetettek

A járványhelyzet a ragyolci alapiskolát is új kihívások elé állította, de Tóth Orsolya elmondása szerint az akadályokat többnyire sikerrel vették. Mivel az iskolában nincsenek nagy létszámú osztályok, az alsó tagozaton szinte mindig tudtak tanítani, a felső tagozatosok pedig 5+1 fős, kiscsoportos oktatásra kaptak lehetőséget a járvány alatt. Sajnos ezzel nem mindenki élt. „Aki akart, az bekapcsolódhatott, és jöhetett iskolába, segítséget kapott. Viszont voltak olyan gyerekek is, akik se így, se úgy nem kapcsolódtak be az oktatásba" – mondta az igazgatónő.

Az iskola más módokon is igyekezett segíteni annak, aki tanulni akart: a tanárok odáig mentek, hogy a saját régi telefonjaikat adták oda a diákoknak, hogy azok be tudjanak kapcsolódni az oktatásba. „Próbáltunk segíteni minden téren" – mondta Tóth Orsolya, aki szerint ha valamelyik diák nem tanult, ott nem a technika volt a probléma.

tóth orsolya

Nehéz visszatérés

Egy ideje már a ragyolci alapiskolába is visszatérhetett minden diák, de még vannak hiányzók. Az igazgatónő szerint ennek nem az az oka, hogy a szülők féltenék a gyermekeket a koronavírustól. „Egy kicsit elszoktunk a tanulástól és az iskolába járástól" – mondta. Ugyanakkor napról napra több gyermek jár iskolába, ezért az oktatók bíznak benne, hogy az év végéig ez a probléma megoldódik. Most 205 gyermek van beíratva az iskolába és mintegy 140 jár be napi szinten. A járvány eddig szerencsére elkerülte az iskolát – karanténban ugyan voltak diákok, de ennél nagyobb probléma nem volt. „Most furcsa éveink vannak, ahogy nincsenek gyermekek, nem lehetnek rendezvények, nincs iskolai élet, nincs meg az a zsongás, ami egész évben lenni szokott" – mondta Tóth Orsolya.

ragyolc alapiskola

Fejlesztések az iskolában

Az iskola azonban a pandémia alatti lezárásból is igyekezett előnyt kovácsolni: amíg a gyerekek hiányoztak, a 17 osztályból 13-at interaktív táblákkal szereltek fel. Emellett folytatódik egy, még 2018-ban megnyert pályázat kivitelezése, melynek köszönhetően három szaktanteremmel bővül az iskola. Az informatikai szaktanterem, a nyelvi laboratórium és a műhely építése már folyamatban van, az igazgatónő reméli, hogy szeptemberig befejeződnek a munkálatok és az új tanévet már a három új tanteremmel kezdhetik. Emellettaz iskola tornatermének tetőszerkezetét is felújítják egy másik pályázat segítségével. Az igazgatónő szerint a munkálatok itt két-három héten belül befejeződhetnek. „Ebben a zűrös helyzetben, ha ezt végig tudjuk vinni, akkor remélem, hogy szeptemberben már rendesen beindul az élet" – zárta Tóth Orsolya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?