Tíz évet kaphat az ipolysági méregkeverő

méreg
Ipolyság/Nyitra |

Folyik a tanúk kihallgatása a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán Gy. Teréz ügyében, aki legalább tizenkét embertől kért kölcsön, és a gyanú szerint hármat közülük szemcseppel megmérgezett.

Az asszony egyelőre szabadlábon van, Magyarországon tartózkodik, de tettéért 10 év szabadságvesztésre számíthat.

A Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya az ügy súlyosságára való tekintettel két hónapja vette át a nyomozást a lévai járási szervektől. A vizsgálat alapján tucatnyira nőtt az ipolysági asszony által megkárosított személyek száma – ennyien adtak neki kölcsön, és soha nem látták viszont a pénzüket. Három hitelezőjét nagy valószínűséggel ő mérgezte meg atropinos szemcseppel. A gyanúsított csalásért és súlyos egészségkárosodás okozásáért tíz év szabadságvesztésre számíthat, de egyelőre szabadlábon van, és Magyarországon folytatja, amit Szlovákiában elkezdett.

Gy. Teréz köztiszteletben álló ipolysági családból származik – bátyja az MKP politikusa, miniszter volt az első Dzurinda-kormányban. Az asszony a 2000-es évek elején az OTP Bank ipolysági fiókját vezette, később pedig befektetésekkel foglalkozott. Pénzügyi jártasságát illetően nem merültek fel kétségek, ezért az ismerősei bizalommal adtak neki kölcsön. Egyik ilyen hitelezője volt az ipolysági származású, ma Pozsonyban élő Zdenka U., akinek először rendesen törlesztett, később azonban folyton halogatta a fizetést. Zdenka asszony 2015 elején látogatta meg Ipolyságon, hogy számon kérje rajta a tartozást. Gy. Teréz megígérte, hamarosan fizetni fog, és kávéval kínálta. „Hazafelé rosszul lettem, kiszáradt a szám, nem bírtam a lábamon állni, forgott velem a világ. Annyira sikerült összeszednem magam, hogy elvezettem Léváig, és elmentem az orvosi ügyeletre, de nem állapítottak meg semmit” – mondta az asszony, aki akkor még nem gyanakodott mérgezésre. Hetekkel később Gy. Teréz megkérte, elvinné-e Pozsonyba, és az autóban megkínálta ásványvízzel. Ezután Zdenka asszony ismét rosszul érezte magát, de nem annyira, mint 2015 húsvét keddjén, amikor ismét együtt kávézott Gy. Terézzel. Ekkor már azt sem tudta, hogyan vitte haza, a szülei házába Teréz férje. Csak arra eszmélt, hogy Teréz ül az ágya mellett és a mentősöknek azt mondja, a barátnője túl sokat ivott. „Pedig nem ittam alkoholt, ezt a vérteszt is kimutatta. A drogteszteket magam fizettem, de azokból sem derült ki semmi, ezért az orvosok sem jöttek rá, mi okozta a tüneteket” – mondta Zdenka U.

Hasonlóan rejtélyes rosszullétek kínoztak abban az időben két másik ipolysági asszonyt is. S. Klaudia és Janka K. ugyancsak nagy összegeket kölcsönzött Gy. Teréznek.


A károsultak pénzt adtak kölcsön az asszonynak, amit soha nem kaptak vissza. A hitelezői közül legalább hármat – Zdenka U.-t, Janka K.-t és S. Klaudiát – atropinnal megmérgezett.

Méreg a kávéban

S. Klaudiától tekintélyes összeget kért egy állítólag kiválóan jövedelmező befektetésre, ő pedig megbízott benne, mert Teréz az édesanyja barátnője volt. „Gyakran kért tőlünk kölcsön azzal az indokkal, hogy az ő pénze le van kötve, de mindig visszaadta. Ezúttal az összeg felét törlesztette több kis részletben, de a másik felével késett. Egy délután bejött hozzám a városi hivatalba, ahol akkor dolgoztam, és megkért, hogy fénymásoljak le neki pár oldalt. Ki kellett mennem az irodámból, és a teám az asztalon maradt. Amikor visszajöttem, megittam és azonnal mentem a testületi ülésre. Ott lettem rosszul. Kitámolyogtam az utcára, nekidőltem egy oszlopnak. Két kolléganőm hívott mentőt” – mondta Klaudia, aki másodszor ugyancsak húsvét táján teázott Gy. Terézzel, és utána úgy viselkedett, mint egy őrült.– Összevissza dülöngéltem, hallucináltam, de a kórházban nem tudták megállapítani, mitől. Másnapra teljesen rendbe jöttem.”

Janka K. ipolysági közjegyzőt az irodájában látogatta és mérgezte meg Gy. Teréz. „Amikor rosszul lettem, nem hívott mentőt, holott a szomszédban van a mentőállomás. Én hívtam fel a pszichiáter barátomat, hogy segítsen. Mire odaért 240/120 volt a vérnyomásom, már nem voltam eszméletemnél. A neurológián ébredtem fel Léván, az orvosok agyvérzésre gyanakodtak, de a CT-vizsgálat ezt kizárta, és másnap már semmi bajom nem volt” – mondta.

A közös nevező

A három ipolysági hölgy felettébb furcsa rosszulléte feltűnt a lévai kórház egyik orvosának, aki felhívta ipolysági pszichiáter kollégáját, Artúr Ivančíkot, hogy megkérdezze, szerinte mi lehet az a titokzatos kór, amely az utóbbi időben a helyi nők között felütötte a fejét. A pszichiátert komolyan foglalkoztatni kezdte a dolog, és mivel mindhárom hölgyet ismerte, hamar rájött, hogy az esetek közös nevezője Gy. Teréz. „Janka K. maga hívott, amikor rosszul Lett, Zdenka U. bátyja szólt, hogy a testvére mérgezésre gyanakszik, Klaudia S.-nek pedig a kezelőorvosa kért meg, hogy beszélgessek el vele, mert úgy viselkedett, mint egy őrült, de szervi bajt nem találtak nála. Kezdtem elemezni a dolgokat, és arra jutottam, hogy Gy. Teréz, akit magam is ismertem, mindhárom estnél a helyszínen volt. Azonnal felhívtam Klaudiát, és amikor azt mondta, hogy ismeri és kávézott is vele, már tudtam, hogy atropinról van szó” – mondta lapunknak Artúr Ivančík ipolysági pszichiáter.

Az ő rendelőjében találkozott a három nő, és beszámoltak egymásnak a tapasztalataikról. Világos volt, hogy Teréz mérgezte meg őket, és az is, hogy a nyáltermelést gátló hallucinációkat, egyensúlyvesztést okozó atropin idegméreggel. A gyógyászatban altatásnál, az izomtónus csökkentésére és pupillatágítóként használják, a méregkeverők pedig régen a nadragulyából nyerték ki. Bella donnaként, azaz szép hölgyként is említi a szakirodalom, ez a pupillatágító hatására utal, ugyanis a középkorban az előkelő hölgyek csepegtettek olykor a szemükbe a növény fekete bogyójából, hogy a pupilla megnagyobbodásával igézőbbek legyenek. „Ha Gy. Teréz áldozatai többet ittak volna belőle, ma már nem élnének” – magyarázta a doktor.

A csapda

Ő javasolta a három hölgynek azt is, hogy állítsanak csapdát Gy. Teréznek. Janka K. meghívta az irodájába, kávét főzött, majd kiment. „Teréz befőtteket hozott nekem, még meg is kérdezte, nem viszem-e az autóba. Mire visszajöttem, nem győzött kínálgatni a kávéval. Mondtam neki, hogy nem iszom meg, mert magas a vérnyomásom, és megkínáltam vele az alkalmazottamat, akivel mindent előre megbeszéltem. A férjem azonnal elvitte a kávét rendőrségre, és a kriminalisztikai kutatóintézetben – igaz, négy hónap után – kimutatták az atropint.”

A hölgyek fellélegeztek, de kiderült, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. A lévai nyomozók először úgy álltak az ügyhöz, hogy a károsultaknak nem kellett volna kölcsönadniuk Teréznek, azt pedig nem tudni, ki tett atropint az italukba. Még figyelmeztették is őket, hogy ha megvádolják, Gy. Teréz feljelentést tehet ellenünk rágalmazásért. Azzal zárták le a nyomozást, hogy a mérgezés nem bizonyított, ezért Janka K. megfellebbezte a döntést. Mivel a járási ügyész jóváhagyta a nyomozó döntését, Janka K. a Főügyészségen emelt panaszt, így került vissza az ügy Lévára. A lévai nyomózó 2017. április 11-én súlyos egészségkárosodás okozása miatt emelt vádat Gy. Teréz ellen. Még tavaly novemberben az ügyet a súlyosságra való tekintettel átvette a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, és ott újra kihallgatnak minden tanút. Renáta Čuháková nyitrai rendőrségi szóvivőtől megtudtuk, hogy Gy. Teréz ellen különösen súlyos csalás és egészségkárosodás okozása miatt folyik eljárás. Egyelőre tanúmeghallgatások zajlanak. Mint kiderült, Gy. Teréz számlájára további tizenegy személytől érkeztek nagyobb összegek, őket mind beidézik a rendőrségre. Bizonyítottnak az ügy jelenlegi stádiumában az tekinthető, hogy három említett áldozatától összesen 107 ezer eurót kölcsönzött, és atropinnal akarta megmérgezni őket.

Pszichopatáról lehet szó

Mivel azonban az ügyet nem gyilkossági kísérletként kvalifikálták, Gy. Teréz szabadlábon van. A három atropinnal megmérgezett nő továbbra is figyeli, mit csinál, tőlük tudjuk, hogy az „ipolysági Lucrezia Borgia” most Drégelypalánk környékén portyázik. „Plébániai közösségekben, nyugdíjasotthonokban férkőzik idős emberek bizalmába, aztán elkábítja őket és aláírat velük egy nyilatkozatot, hogy minden vagyonukról lemondanak a javára. Meggyőződésünk, hogy Szlovákiában is ilyen módon tett szert több ingatlanra. Akiket gondozott, azok közül többen is hirtelen »agyvérzésben« haltak meg. Bizonyítani nem tudunk semmit, mert nagyon körültekintően választotta ki az áldozatait. Mind idős, beteg emberek voltak, senkinek sem tűnt fel, hogy azt követően haltak meg, miután neki ajándékozták a házukat” – véli Zdenka U.

Ezekben az esetekben az exhumáció semmivel nem vinne közelebb az igazsághoz, mert az atropin két-három nap alatt kiürül a szervezetből. Gy. Teréz elítélése ezért azon múlhat, sikerül-e a vádnak bizonyítani, hogy nem véletlen balesetekről, hanem pszichopata személyiségről van szó, aki nyomás – pl. anyagi szükség – hatására cselekedett. Az ilyen emberek szívélyes viselkedésükkel manipulálják a környezetüket, de az érzelmeiket csak megjátsszák. Meg vannak győződve felsőbbrendűségükről, és minden egyes sikeres bűntény után nő a bátorságuk. Mernek kockáztatni, hiúak, nem éreznek sem félelmet, sem megbánást.

Rendőrségi információink szerint Gy. Teréz a meghallgatásokon azt állítja, segíteni akart vádlóinak, fogalma sincs, hogy került az atropin a kávéjukba, és azért lettek rosszul, mert egyszerűen részegek voltak. Több személyt is megnevezett, akikkel áldozatai együtt italoztak. Érdekes módon ezek egyike sem él már. A szűkszavú, mégis sokatmondó rendőrségi nyilatkozat szerint a vizsgálat folytatódik, a károsultak és az áldozatok száma ismeretlen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?