Színes fényekben pompázik a Monostori híd a ritka betegségek világnapja alkalmából

monostori híd
Komárom |

Február 28-a az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére a ritka betegségek világnapja. Célja a figyelemfelkeltés, ugyanis a ritka betegségekben szenvedők diagnózis, kezelés és kutatás nélkül szinte reménytelenül küzdenek betegségükkel – közölte a komáromi önkormányzat.

Észak- és Dél-Komárom közösen fejezi ki szolidaritását és így csatlakozik a mai világnaphoz. Este fél nyolc környékén színes fényekbe borult a Monostori híd. A két város így nyilvánítja ki, hogy együtt érez a ritka betegségekben szenvedőkkel.

Világszerte mintegy 6-8000, Európában körülbelül 5000 olyan betegség létezik, amelyekben külön-külön csak nagyon kevés ember szenved. A betegségek száma fokozatosan nő, 72%-uk genetikai eredetű, 95%-uk pedig jelenleg gyógyíthatatlan. Az európai betegek száma meghaladja a 30 milliót, a világban több mint 300 millió ember érint. A betegek több mint fele gyermek.

Galéria

A kezdeményezés 2008-ban indult útjára, amely során színes fényekkel hívják fel a figyelmet ezekre a betegségekre. Az első évben 18 ország csatlakozott a felhíváshoz, tavaly már pedig 100 országban fejezték ki ilyen formában a szolidaritásukat. 2022-ben 106 országban 600-nál több fényfestéssel egybekötött megmozdulásra kerül sor – emlékeztetett az önkormányzat.

A kezdeményezés nemzetközi oldala: www.rarediseaseday.org

A szlovákiai szervezet: www.sazch.sk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?