Szimulált közlekedési balesetnél gyakorlatoztak a mentősök Léva közelében

mento k

Szimulált közlekedési balesetnél gyakorlatoztak csütörtök reggel a mentősök Léva közelében. A gyakorlatot az Agel Levice szervezte az Agel Merea oktatási és képzési központtal együttműködve.

A gyakorlat során egy tartálykocsi és egy busz ütközött, a mentést követően pedig szemináriumot és képzést tartottak a mentősöknek, az egészségügyi szakembereknek és az orvosoknak, akiknek hasonló helyzetekben együtt kell dolgozniuk. A gyakorlatra teljes a sürgősségi részleg bevonásával került sor – tájékoztatott Ján Belanský, a kórház igazgatója.

A gyakorlat során azt a helyzetet szimulálták, amikor legalább három személy súlyos sérüléseket szenvedett, vagy közvetlen életveszélyben van, illetve amikor tíz vagy több személy érintett a balesetben, akik között legalább egy súlyos, életveszélyes állapotban levő sérült van.

A kórház, amely fogadja a sérülteket, aktiválja a traumatológiai tervet, ezt követően pedig átszervezik az ellátást a kórház járóbeteg-, diagnosztikai és fekvőbeteg-osztályán. „Emellett fel kell készülni arra is, hogy több gyógyszerre, vérkészítményre, speciális gyógyászati segédeszközre lesz szükség. Sok beteget kell szállítani a kórházon belül is, és még számos olyan intézkedés lesz, amely felborítja az egészségügyi intézmény normál működését" – mondta Belanský.

A workshop formájában megszervezett gyakorlat lehetőség arra is, hogy felkészítse a mentőket egy nagyobb stresszhelyzettel járó terhelésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?