Szeptemberben nyithat az új iskola

Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont
Szepsi |

Szepsiben 2018 novembere óta épül a Boldog Salkaházi Sára római katolikus alapítású egyházi iskolaközpontnak helyet adó iskola épülete. Ha minden a terv szerint halad, a következő tanévet már a 22 tanteremből álló épületben kezdhetik meg az iskolaközpont óvodásai, alapiskolásai és gimnazistái.

Az iskolaközpont építkezésének története 2013-ban kezdődött. A folyamat nehezen indult be, az első négy évet a pereskedés, önkormányzati csatározás, dezinformálás, hitel- és bizalomvesztés jellemezte. Öt évvel később elkezdődött az építkezés, a 2018. november 7-i alapkőletétel után mára már a központ beltereinek kialakításán dolgoznak. Bartók Csaba, az iskola építését végző és felügyelő Jövőért Alapítvány elnöke, valamint Iván László, az alapítvány ügyvezetője úgy véli, a város szívében található, mintegy háromhektáros terület a helyi és a környékbeli magyarság megerősítését, fellendülését jelentheti. „Az igazság az, hogy egy építkezésnél képtelenség százszázalékosan előre meghatározni a befejezés és az átadás időpontját, persze az emberek mindig terveznek.

Az iskola építésének a gondolata gyakorlatilag 2014-ben fogalmazódott meg, az építkezési engedélyt 2018 decemberében írtuk alá, azóta folyamatosan haladunk előre. Az építést kivitelező vállalattal megbeszéltük, hogy az iskolakomplexum 2021. június végére elkészülhet, de a számításaink szerint picit később, július végére fejeződhetnek be a munkálatok. Ezzel természetesen még nem ér véget a munka, hiszen ahhoz, hogy átadhassuk rendeltetésének, az épület használatbavételi engedélyét is meg kell szerezni. Abban bízunk, hogy ezeket a formalitásokat szeptember elejéig sikerül elrendezni. Persze vannak további feladatok is, például az iskolai étkezde működtetéséhez, az iskolai hálózatba való besorolásához különféle engedélyekre van szükség. Adódhatnak váratlan problémák, de már látjuk a fényt az alagút végén. Nagyon örülök annak, hogy ez a csapat a számtalan nehézség ellenére ilyen munkát vitt véghez. Hiszem, hogy ez az iskola új életet lehel majd a Bódvavölgyi magyarságba" – mondta lapunknak Iván László, az alapítvány ügyvezetője.



A magyarság megőrzése
Mivel Szepsi vonzáskörzetéhez nagyjából harminc környékbeli település tartozik, az iskolaközpontnak Iván szerint óriási szerepe van a magyarság megóvásában, s éppen ezért olyan fizikai és eszmei értékeket kell teremteniük, melyek segítségével képesek bevonzani a diákokat ebbe a tanintézménybe. „Csak így válhat újra erőssé az a régió és az a kultúra, amelyben az elődeink és mi is felnőttünk. Ha majd az itt végző diákok első generációja átveszi a helyünket, akkor tudni fogjuk, hogy nyert ügyünk van. Most ennek kell a leginkább drukkolni? – tette hozzá Iván.

Nagy István, a 2015-ben alapított Boldog Salkaházi Sára iskolaközpont igazgatójának elmondása szerint már hat éve bérleményekben, városi és megyei ingatlanokban működnek. „Az első évet még a régi magyar alapiskola épületében tudtuk le, de különböző okok miatt onnan később ki kellett költöznünk. Ezt követően a megyei fenntartású szlovák gimnázium, a helyi szlovák iskola és a helyi Északi utcai szlovák óvodában találtuk meg ideiglenes helyünket. Elhamarkodott döntésről szó nincs, hiszen nekünk igazából egészen az új épület felépítéséig a régi magyar iskolában kellett volna maradnunk, de sajnos sok minden megváltozott, az ígéreteket nem tartották be, mennünk kellett. Azt muszáj megemlítenem, hogy egy ilyen fészek új távlatokat és új lehetőségeket kínál számunkra. Már várjuk a költözést és azt, hogy a hároméves óvodástól kezdve a gimnáziumi érettségizőig mindenki egy helyen lehessen, nem beszélve a tantestületről és az iskola vezetéséről. Ez egy olyan olvasztótégely lesz, amely mindenkinek teret ad" – mondta az Új Szónak Nagy István. Az iskola vezetése és az építkezést felügyelő alapítvány, illetve a kivitelező folyamatosan egyeztet. Nemrég a belső terek, berendezések kérdéskörét egyeztették, már meghatározták az egyes tagozatok és a szaktantermek elhelyezését is. A komplexumban összesen 22 tanterem, tágas közösségi helyek, egy hatalmas aula, egy étkezde és egy óriási tornaterem is helyet kap.



Derűs jövő
A tanintézmény igazgatója szerint az új épületben kényelmesen elférnek a gyerekek, jelenleg 15 osztállyal működnek. „Az előző tanévet 221 diákkal indítottuk, ami az azt megelőző tanévhez képest egy 10 százalékos létszámnövekedést jelent. Meglátásunk szerint az idei beiratkozás is jól sikerült. Az elemi első osztályba húsz új gyermeket írattak be, az óvodánkból 14 gyermek kerül át az alapiskolába, viszont legalább ugyanennyi új óvodás érkezik hozzánk, persze nem feledkezhetünk meg a gimnáziumról sem, a középiskolai első osztályunkat 14 fővel nyithatjuk meg" – tette hozzá Nagy István.


Annak ellenére, hogy az elmúlt évek során sok minden nem úgy alakult, ahogy azt az iskolaközpontot megálmodó csapat eredetileg elképzelte, Bartók Csaba, a Jövőért Alapítvány elnöke szerint nem a múlttal, hanem inkább a jövővel kell foglalkozni. „Az elénk táruló látvány már önmagáért beszél. A mögöttünk lévő évek, hónapok tele vannak küzdelemmel és számos megpróbáltatással. Igazából azt kell kiemelni, hogy 2010 óta Magyarország kormányának köszönhetően nemcsak lelki, de rengeteg anyagi támogatás áramlik a külhoni magyarok felé. Ennek az iskolának a felépítését sokan próbálták fékezni és megállítani, de itt egy olyan akarat volt, amit már nem lehetett megállítani. A lényeg az, hogy szeptemberben több mint kétszáz gyerek költözik be ennek a komplexumnak a falai közé. Bár már politikailag elveszítettük a várost, de az iskola segítségével most egy olyan bástyát alakíthatunk ki, amely a szepsi és a környékbeli magyarság »mentsvára« lehet. Mivel az iskola tantermei mellett olyan közösségi terek vannak, amelyek a városban sehol máshol nincsenek, ezzel az iskolával nemcsak az oktatást, hanem a kultúrát, a magyar hitéletet vagy akár a politikát is erősíthetjük. Ezért is gondolkodunk sokkal távlatibb tervekben, mint ahogy azt jelen pillanatban egy kívülálló láthatja. Komoly terveink vannak a jövőre nézve, hogy ezt a közel 3 hektáros területet úgy belakjuk, hogy minden egyes négyzetmétere a közösséget szolgálja? – mondta Bartók Csaba, aki szerint az iskola működtetését egy közös támogatási rendszer keretében szeretnék megoldani. A normatív támogatásból érkező, úgynevezett fejpénzből a pedagógusok bérét, az oktatásfejlesztést, a tanszerek beszerzését fedeznék. „Az iskolát gazdasági szempontból az alapítvány működtetné, de továbbra is pályázunk, hogy Magyarország és a szlovákiai magyarság szemszögéből egy olyan intézménnyé válhassunk, amit valóban érdemes támogatni. Itt egy kettős támogatási rendszer állna fel, amelyet a fenntartó, illetve a komplexum által nyújtott szolgálgatásokból befolyó pénzösszegek fedeznének" – zárta Bartók Csaba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?