Sporttáborral a mozgás népszerűsítéséért

tallós-sporttábor
Tallós |

Ötnapos sporttábort rendeztek a tallósi alapiskola udvarán, hogy a teqballt és a mozgást népszerűsítsék a gyerekek körében. A zárónapon, augusztus 20-án miniolimpián versenyezhettek a résztvevők.

Második alkalommal szervezett sporttábort a taksonyi TSAk – Teqball és Sport Akadémia, idén Tallóson, az alapiskola udvarán.

Fiatal sportág

A tábor főszervezője, Renczés Tamás lapunknak elmondta, tavaly júniusban alakult meg Taksonyon az akadémia, amelynek tagjai igyekeznek elterjeszteni a fiatalság körében a sportágat. „Szlovákiában mi voltunk a második hivatalosan regisztrált teqballklub, a szlovákiai teqballszövetség csupán egy hónappal előttünk alakult meg, tehát nálunk még teljesen újdonságnak számít. A sportág magyar találmány, a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek a kombinálásával alkották meg öt évvel ezelőtt. Focilabdával játsszák pingpongasz-talszerű ívelt asztalon. Két vagy négy játékos játszhatja, a lényege, hogy a kéz és kar kivételével minden testrésszel hozzáérhetünk a labdához. Hasonló játékszabályok vannak, mint az asztaliteniszben. Tavaly nyáron rendeztünk egy, a mostanihoz hasonló gyermektábort Taksonyon, aminek nagy sikere volt. Idén azért választottuk ezt a helyszínt, mert rossz idő esetén a tornaterembe is bemehetnénk, ami sajnos Taksonyon nincs” – fogalmazott.

Aktív gyerekek

Renczés Tamás meglátása szerint nagyon jó volt a tábor, a gyerekek nagyon élvezték az aktivitásokat. Összesen 36 gyermek vett részt 6 évestől 19 évesig, velük 4 edző és további 4 táborvezető foglalkozott több csoportban. A teqballon kívül voltak különböző labdajátékok, atlétikai versenyek, ugróiskola, zsákban futás, futóverseny, foci, röplabda, evezőpad, karateedzés, Spartan, azaz saját testsúlyos edzés, akadályfutás és zorbing, vagyis gömbözés, amikor egy levegővel felfújt, kétrétegű műanyag gömb belsejében lehet lejtőn, sík terepen vagy víz felszínén gördülni. Az utolsó napon rendezett miniolimpián pedig a résztvevők megmutathatták ügyességüket.

„A gyerekek élvezték az egész hetet, nem álltak meg sosem, amikor szabad program volt, akkor kezdtek el a legintenzívebben sportolni. A tábor legfőbb célja a teqball népszerűsítése mellett, hogy a gyerekekben erősítsük a mozgás fontosságát, hogy aktív életet éljenek, hogy szeressenek sportolni és az egészséges életmódra szoktassuk őket, vagyis megszerettessük velük a természetjárást és azt, hogy milyen jó érzés a sportpályára kimenni. A táborban igyekeztünk változatos étrendet összeállítani a gyerekeknek, és felhívni a figyelmet a helyes táplálkozásra, vagyis hogy többször együnk, de kisebb adagokat”

– egészítette ki a táborvezető.

A taksonyi Teqball és Sport Akadémia polgári társulásként működik, húsz tagja van, közülük tizenöt az aktív játékos. Több korosztály van, a legfiatalabb kilencéves, a legidősebb negyven feletti. Tavaly rendezték az első tornát, idén tavasszal ugyancsak volt egy, majd szeptemberben Galántán lesz két alkalommal, 1-jén és 11-én. Renczés Tamás hozzátette, nálunk még kevésbé ismert ez a sportág, ezért is alapították a klubot. Elmondása alapján nem feltétlenül kell futballistának lennie annak, aki teqballozni szeretne, de nagyon jól kiegészíti egymást a két sportág. Több futballklub is alkalmazza a teqballt az edzésein, hiszen a labdával való egyensúlyozás a játék technikáját nagyon jól fejleszti. Azoknak is könnyen a kedvencévé válhat, akik nem szeretnek sokat futni, viszont szeretik a labdajátékokat. A teqballhoz hasonló teqvolley-t is gyakorolják a taksonyi klub tagjai, amely a röplabda és az asztalitenisz elemeit ötvözi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?