Senki sincs életveszélyben a vonatbaleset sérültjei közül

vonatbaleset bazin
Bazin |

Egy Malackáról (Malacky) Újvároskába (Leopoldov) tartó személyvonat ütközött össze péntek este a Lukorail vasúttársaság mozdonyával. A személyvonatban mintegy nyolcvanan utaztak. 

Erről Filip Hlubocký, a Szlovák Vasúttársaság (ŽSS) igazgatója tájékoztatott Bazinban (Pezinok), a baleset helyszínén. Elmondása szerint a balesetben összesen 18-an sérültek meg, közülük tizenöten könnyebben, hárman közepesen súlyosan. Utóbbiak töréseket szenvedtek.

Hlubocký hozzátette: az előzetes információk szerint senki sincs életveszélyben, és minden sérültet elláttak.

A helyszínre érkezett Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter is, aki elmondta: a személyvonat frontálisan ütközött a másik szerelvénnyel. Szerencsére egyik mozdony sem haladt teljes sebességgel. A személyvonattal ütköző mozdony mozdonyvezetője a miniszter elmondása szerint súlyosan megsérült.

Érsek nem erősítette meg, hogy a jelzőrendszer mondott volna csődöt. Hozzátette: a vizsgálóbizottság feladata, hogy megállapítsa a baleset okát.

Július Pavčo, a mentőszolgálat főorvosa korábban elmondta: 18 sebesültet szállítottak kórházba, köztük egy gyereket. Hárman közepesen súlyos, illetve súlyos sérüléseket szenvedtek.

A rendőrséget röviddel 18.30 után értesítették a balesetről. Veronika Slamková, a pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője elmondta: vizsgálják a baleset okát és körülményeit. Bővebb tájékoztatást későbbre ígért. Az utasoknak késésekkel kell számolniuk, mivel a mentés miatt a bazini vasútállomáson mindkét irányban leállították a forgalmat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?