Richter: Állami segítséggel 1000 új munkahely létesülhet Rimaszombatban

ján richter
Feled |

Összesen 500-1000 munkahelyet teremthet az a gyár, amelyet Rimaszombatban hozhat létre egy helyi vállalkozó. Mindezt Ján Richter munkaügyi miniszter vetítette előre a feledi kormányülés után.

„Intenzív tárgyalásokat folytatunk egy helyi vállalkozóval, aki karavánok gyártásával foglalkozik. Már több tárgyaláson túl vagyunk, amelyeken a gazdasági miniszter is részt vett. Reális esélyek vannak arra, hogy állami támogatással rövid időn belül létrejöhet ez a gyár, amely akár 1000 munkahelyet teremthetne a régióban“ – mondta Richter.

Richter szerint a rimaszombati régió ebből a szempontból abszolút elsőbbséget élvez. „Itt minden állami befektetési segítség fontos, főleg, ha helyi vállalkozóról van szó“ – hangsúlyozta a miniszter, és hozzátette, hogy a befektetésről hamarosan a nyilvánosság is többet megtudhat.

A Rimaszombati járás eddig a támogatások 40 százalékát használta ki

A kormány a Rimaszombati járás támogatására létrehozott akcióterv keretén belül 2016 és 2020 között összesen 157 millió eurót, ebből 112 milliót EU-s támogatásokból tervez a régióba fektetni. A regionális támogatás nagysága a négy év alatt elérheti a 6,35 millió eurót. A régió 2018 végéig ennek a támogatásnak a 40 százalékát, azaz 2,62 millió eurót használt fel.

A támogatásból eddig Nyustya kapott a legtöbbet, többek között az ipari park infrastruktúrájának fejlesztésére, a földterületek előkészítésére, illetve a helyi szakközépiskola üzemeltetésére.

Jelentős összeggel támogatták a rimaszombati Regionális Fejlesztési Központ létrehozását és a nemesradnóti alapiskola új épületének felépítését is.

Az EU-s támogatásokból a Cerovina és a Kishont helyi akciócsoport is kapott. A pénzből ezen kívül kaptak a helyi vállalkozások is fejlesztésekre, az iskolák a szükséges felszerelés beszerzésére, a községek pedig az utak és közterületek karbantartására.

Már hosszú ideje a Rimaszombati járásban a legmagasabb a munkanélküliség. 2016-ban majdnem 10 500 embernek nem volt munkája, a bejegyzett munkanélküliség aránya elérte a 25,87 százalékot. 2018 végére a munkanélküliség 16,15 százalékra csökkent, 6403 ember volt munkanélküli. Az akcióterv értelmében a kormány 2020-ig további 2300 munkahelyet akar teremteni a régióban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?