Rendkívüli véradás szeptember 10-én a komáromi kórházban

komáromi kórház
Komárom |

A hétvégi, szombati időpont kapcsán azokra a véradókra is gondoltak, akiket hétközben a munkahelyi kötöttségek akadályozzák a véradásban. 

A nyári időszakban rendszerint csökkenni szokott a véradók száma – ez az idén sem alakult máshogy. Szeptembertől azonban folytatódnak a tervezett operációk, egyebek mellett pedig egyre több rákos beteget is kezelnek, így pedig a komáromi kórház vérigénye is növekszik. „Tekintettel arra, hogy munkahelyi kötelezettségek miatt sok véradó nem tud eljönni a munkanapok során, a kórház negyedévente kijelöl számukra egy szombati napot“ – mondta Radi Enikő, a kórház hematológiai és transzfuziológiai részlegének vezetője. Hozzátette:

„Minden vércsoportra szükségünk van, de leginkább az Rh-negatívoknak, főként a 0-ás Rh-negatívnak örülünk.“

Vért minden 18 és 60 év közötti személy kaphat – a korhatár 65 évig tolódik ki azoknál, akik rendszeres véradóknak számítanak. Nemek tekintetében a férfiak évente négy, a nők pedig három alkalommal eshetnek át a beavatkozáson.

(AGEL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?