Rendkívüli intézkedéseket vezetett be az Arriva busztársaság a kanyarójárvány miatt

Arriva
Nagymihály |

Rendkívüli intézkedéseket vezetett be az Arriva társaság a Kelet-Szlovákiai kanyarójárvány miatt. Erről Simona Zápachová tájékoztatott a társaság marketingosztályáról.

 

Elmondása szerint a személyszállító társaság fertőtlenítette a városi és a távolsági buszok belterét a Nagymihályi, Tőketerebesi és a Szobránci járásban. A betegség további terjedésének a megfékezése érdekében az autóbuszok vezetőit speciális fertőtlenítőszerrel látták el, ezenkívül a cég minden alkalmazottja védőoltást kapott.

Mint azt Sačko Géza, a társaság vezérigazgatója elmondta, az autóbuszokat minden tavasszal és ősszel szokták fertőtleníteni. „A kanyarójárvány miatt kihirdetett rendkívüli helyzet miatt, amely múlt héttől van érvényben a Nagymihályi járásban, ismét kifertőtlenítettük az autóbuszainkat, és a további szükséges intézkedéseket is azonnal bevezettük” – mondta.

 

Az Arriva társaság nagymihályi kirendeltsége a három említett járásban 57 vonalon biztosítja a települések közötti személyszállítást, Tőketerebesen pedig a városi közlekedést is.

A Nagymihályi járásban továbbra is rendkívüli állapot van érvényben. A válságstáb a szerdai ülése után kiterjesztette a tömegrendezvények betiltását Lask (Laškovce) és Őrmező (Strážske) településekre is. A múlt héten elfogadott intézkedések továbbra is érvényben vannak. Jelenleg 243 megbetegedést tartanak nyilván.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?