Rendkívüli helyzetet hirdettek a medvék miatt egy járásban

Kórházba került egy szlovákiai kerékpáros – medve kergette át az erdőn

Rendkívüli helyzetet hirdetett a Kiszucaújhelyi Járási Hivatal, mivel a régióban található városok és falvak területein megjelenő medvék veszélyeztethetik az ott élő embereket.

Ennek oka egy vasárnapi eset, mely során lábon harapott egy medve egy önkéntes tűzoltót a Gerebenben (Povina) lévő turistaúton.

Kiszucaújhely polgármestere, Marián Mihalda arra kéri a lakosokat, hogy tartsák be a biztonsági óvintézkedéseket, és a rendkívüli helyzet feloldásáig ne látogassák meg azokat a helyeket, ahol esetlegesen találkozhatnak a vadállatokkal.

A város vezetője azt javasolja, ha mégis az erdőségekbe mennének túrázni, ne beszéljenek hangosan, és ne használjanak fülhallgatót sportolás közben, mivel félő, hogy ezáltal nem észlelik időben a rájuk leselkedő veszélyt.

Az Állami Természetvédelmi Hivatal (ŠOP) munkatársai arra figyelmeztettek, hogy az anyamedvék a bocsok védelmében a közeli és véletlen találkozás során, rövid távolságban magas támadási kockázatot jelentenek az emberre. A kirándulóknak fokozott óvatossággal kell eljárniuk azokon a területeken, ahol barnamedvék vannak jelen – tették hozzá.

(fb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?