Rendhagyó szalagavató a Pázmány Péter Gimnáziumban

A Pázmány Péter Gimnázium végzősei
Érsekújvár |

Huszonöt érettségi előtt álló negyedikes diák látogatja a Pázmány Péter Gimnáziumot, akiknek a többsége részt vesz a jelenléti oktatáson. Peternai Zsuzsanna igazgatónő úgy döntött, némileg bepótolják a tavaly év végén elmaradt szalagavató ünnepséget.

A végzős diákok nagy örömmel fogadták az ötletet, mint ahogy azt is, hogy legalább ők visszatérhettek az iskolapadba. Kellemes hangulatban, zeneszóval, Bašternák Klaudia a IV. A osztályosok osztályfőnökének ünnepi beszédével, majd a zöld szalagok feltűzésével vált teljessé koronavírus-helyzetben a rendhagyó szalagavató. A szülők sajnos nem vehettek részt az ünnepségen, de megtekinthették az eseményről szóló kisvideót.

Peternai Zsuzsanna elmondta, a végzős diákok klasszikus órarend szerint tanulnak az iskolában, az alsóbb tagozatos diákjaiknak némileg változott az órarendjük. Decemberben ugyancsak rendhagyó nyílt napot tartottak az érsekújvári gimnáziumban, a leendő diákoknak délelőtt mutatták be az iskolát, délután a szülők ismerkedhettek, ugyancsak online-felületen a pedagógusokkal. Az iskola vezetését kellemesen meglepte a végzős alapiskolás tanulók és a szülők érdeklődése. A megyei fenntartású intézménybe Léváról három diák érkezett, miután megszűnt a Czeglédi Péter Református Gimnázium. Szeptemberben egy osztályt nyitnának a gimnáziumban, ennyit engedélyez a fenntartó. Peternai Zsuzsa kérdésünkre elmondta, a koronavírus miatt nem volt lehetőség további fórumokat tartani az érsekújvári magyar iskolahálózat problémáiról. Az utolsó ilyen találkozóra 2019 júniusában került sor az érsekújvári Csemdok-székházban, melyet nem követtek újabb fórumok, ahogy azt a résztvevők annak idején tervezték. A Pázmány Péter Gimnázium fenntartója Nyitra megye, de jelenleg egy városi épületben működik négy osztállyal. A feleslegesen nagy épület működtetése költséges. Felmerült annak a lehetősége is, hogy idővel összevonnák az alapiskolát és a gimnáziumot és megszólítanák a magyar önkormányzati óvodákat is. Ez az ötlet azonban nem mindenkinek tetszett Érsekújvárban.

A gimnázium megmentése érdekében olyan megoldást is emlegettek, hogy létrehoznának Érsekújvárban egy új magyar középiskolai központot, ahová átvinnék a meglévő kétnyelvű középiskolák magyar tagozatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?