Régmúlt idők igaz történetei Komáromból

Németh István
Komárom |

A Duna Menti Múzeum Baráti Körének újrainduló programsorozatában bemutatták Németh István újságíró Múltra nyíló kapu. Válogatott írások a régi Komáromról című könyvét.

Két év kihagyás után jött össze újra egy térben a Baráti Kör tagsága, amely idén fennállásának fél évszázados jubileumát ünnepli – emlékeztetett a könyvbemutató házigazdája, Galo Vilmos történész. Hozzátette, a könyvet kiadó Pro Museum Társulás pedig 10. születésnapját fogja ünnepelni az év végén, az elmúlt évek alatt összesen kilenc helytörténeti kötetet publikáltak. A legújabb ezek között Németh István könyve, amelyet a több mint négy évtized alatt írt helytörténeti cikkeiből állítottak össze.

Korai emlékek

„Ha végignézek a családfámon, apai ágon ötödik generációs komáromi iparos családból származom” – kezdte az életére való visszatekintést Németh István, könyvéről lapunk már beszámolt március közepén. Nagyszülei a Zichy-palota hátsó részében laktak, s mint mondta, nekik nagyon sokat köszönhet: „Akkor még a nagyszülők esténként – mivel nem volt televízió, nem villogott az ablakokon a tévékészülékeknek az a bizonyos kék fénye – meséltek az unokáknak. Ennek máig tartó hatása van, és sok minden visszatükröződik belőlük az írásaimban is”. A Zichy-palota szerinte „város volt a városon belül”, ahol egy nagyon zárt lakóközösség élt. A háború után ugyanakkor már szlovákok is beköltöztek a házba, ám ez az eredeti lakóknak nem jelentett gondot. „Olyannyira nem, hogy sokszor – gyerekek voltunk, kint hancúroztunk – nem tudtuk, hogy a pajtásaink, akikkel együtt koptatjuk a flasztert kint a Klapka téren, azok szlovákok. Úgy beszéltek magyarul, mint mi. Egykettőre megtanulták a nyelvet. Akkor csodálkoztunk csak, amikor felkiabáltak, hogy a »babičkától« vagy az »oteckótól« kértek egy karéj zsíros kenyeret” – emlékezett. Családja önként élt három évet a Szudéta-vidéken is, ahova nem kényszerből mentek, hanem szükség volt ott édesapja szakmai tudására – majd miután visszatértek, annak az évfolyamnak volt a tagja, amely 1950 őszén már magyar tanítási nyelven kezdhette meg az iskolát Komáromban. Hansúlyozta, nagyon kevés magyar pedagógus volt akkoriban, sokan közülük csak három-négy hónapos tanfolyamok elvégzése után léptek tanári pályára, ám jól tették a dolgukat „emberségre tanították” a gyerekeket.

Gépészből újságíró

Gépészeti technikusként kezdett el dolgozni 1962-ben, kezdetben a hajógyárban, majd az Agrostroj üzemében, de lassan előjött a helytörténet iránt rendületlenül érdeklődő újságírói vénája is. Ebben jelentett segítséget, amikor a komáromi üzemek összevont klubjaként működő Szakszervezet Házában helyezkedett el a 60-as évek második felében, bekerülve így a kulturális szférába, ahol a filmvetítések és a szaktanfolyamok szervezésével foglalkozhatott. 1968-ra megszüntették Csehszlovákiában a járási sajtót, de rövidesen újraszerveződött, így indult el az egyszerre szlovák és magyar nyelvű Dunaj lap Komáromban. Mivel a korábbi újságírók addigra elhagyták a várost, új szerkesztőségeket kellett megszervezni, így került képbe – s egyúttal a szakmai helyére – Németh István is, hogy végül bő négy évtizedet dolgozzon ebben a szakmában. Noha korábban ment nyugdíjba, az újságírással csak 2019-ben hagyott fel.

Torzó a régi városból

„78 éves létemre majdhogynem kötelező a nosztalgia” – válaszolt Galo Vilmos kérdésére, aki azt tudakolta, miben volt más gyerek- és fiatalkorának „régi” Komároma. Németh István emlékeztetett, hogy egy szocialista város épült a komáromi hajógyár hatására, amely kapcsán bírálva szólt a városfejlesztés korabeli felelőseiről, mivel szerinte túlzásba vitték a régi épületek lebontását. „Azt mondták, nem kár a Szekér és a Gazda utcáért, a kúriáért és a többi lakónegyedért. Nagyon gyorsan lebontották, a belvárosnak csak a torzója maradt meg sajnos” – jegyezte meg sajnálkozva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?