Puszpángmolyok inváziója Párkányban

Párkány |

<p>Hosszú évek munkáját képes rövid idő alatt tönkretenni a puszpángmoly, amely a buxus (puszpáng) leveleit támadja meg.</p>

A puszpángmoly kifejlett hernyói rendkívül falánkak. Néhány óra alatt képesek elpusztítani egy bokrot.A puszpáng az egyik legelelterjedtebb és legkedveltebb örökzöld. „A puszpángsövény kertünk dísze volt. Több éve gondoztuk, neveltük a bokrokat. Levelei helyenként elkezdtek sárgulni, pedig rendszeresen öntöztük. Azt hittük, a nagy kánikula az oka, de tévedtünk. A puszpángmoly támadta meg a bokrokat. Párkányban és a környékén is egyre több megszürkült, tönkrement puszpángot látok” – panaszolta egy olvasónk. A puszpángok pusztulását okozó kártevőre Európában először 2006-ban Németországban figyeltek fel. Hernyói a kedvelt örökzöld cserje összeszőtt levelei között telelnek át. „Március végén, április elején kezdenek aktivizálódni. A puszpángmoly háromnemzedékes kártevő. Ez azt jelenti, hogy az első nemzedék június elején, a második július végén, illetve augusztus elején, a harmadik szeptember második felében repül ki” – magyarázta Margit Zsolt kertészmérnök. A puszpángmoly hernyói zöld színűek, a fejlett példányok – amelyek a 4 cm-t is meghaladhatják – fekete csíkokkal mintázottak, fejük fekete. Természetes ellenségük nincs. „Általában a levelek hátoldalán élnek. A fiatal hernyók csak hámozgatják a leveleket, amelyek kisárgulnak. Ezért érdemes közelebbről is szemügyre venni az elsárgult leveleket, és ha lárvákat látunk, azonnal el kell kezdeni a védekezést, ugyanis a kifejlett hernyók nagyon gyors ütemben rágják le a teljes leveleket” – mondta a szakember. Permetezésnél arra kell törekedni, hogy a permetlé (Actara, Decis – Magyarországon kapható permetanyag) az egész bokrot átjárja. „A puszpángmoly rendkívül agresszív, egész évben folytatni kell a védekezést” – jegyezte meg Margit Zsolt. A késő ősszel és kora tavasszal végrehajtott metszéssel is jelentős egyedszámcsökkenést lehet elérni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?