Pozsony megye és Nagyszombat megye együttműködési megállapodást írt alá

Jozef Viskupič
Pozsony |

A Pozsony Megyei Önkormányzat és a Nagyszombat Megyei Önkormányzat részéről előrelépés történt a tömegközlekedés integrált rendszerének a bevezetésével kapcsolatban. A két megye elnöke, Juraj Droba és Jozef Viskupič csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá az ügy előmozdítása érdekében. A megállapodás megszünteti a két megye együttműködését korlátozó adminisztratív akadályokat.

 

„A mai naptól kezdődően a közlekedési főosztályaink közösen dolgozhatnak a két megye integrációs tervén. Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez mennyire fontos és nélkülözhetetlen” – közölte Droba. Megjegyezte: a közlekedés nemcsak a legnagyobb városok között intenzív, hanem a megye további városai között is.

Jozef Viskupič a Nagyszombat-Galgóc-Pöstyén vonal frekventáltságára mutatott rá, valamint a régió déli részeire vezető utak sűrű közlekedésére - Dunaszerdahely, Galánta és Somorja irányába. Szerinte a megyei szintű együttműködés szükségszerűség, ahogy az állammal való együttműködés is nélkülözhetetlen. „Ha sikerül megegyeznie az államnak, a városoknak és a megyéknek, valamint ki tudják dolgozni, hogy hogyan tudnak fölösleges megszakítások, adminisztrációs hibák és egymáson való élősködés nélkül együttműködni, akkor a célt teljesíteni tudjuk” – jegyezte meg Viskupič. A cél, hogy legalább tíz százalékkal nőjön azoknak az utasoknak a száma, akik az egyéni közlekedés helyett a tömegközlekedést választják.

 

Kapcsolódó cikkünk

A megállapodás aláírását a Pozsonyi Integrált Közlekedés (BID) is pozitívan értékeli, amely Pozsony megye integrált közlekedési rendszerét is koordinálja. „A megállapodás aláírása a gyakorlatban hidat képez a közlekedési szolgáltatások további megrendelőihez, mégpedig a Nagyszombat Megyei Önkormányzathoz” – közölte a TASR-rel Zuzana Horčíková, a Pozsonyi Integrált Közlekedés vezérigazgatója.

Horčíková elmondta, hogy fel fogják mérni az integrált közlekedési rendszer alkalmazhatóságát Nagyszombat megyében. Ehhez a mobilszolgáltatóktól szerzett adatokat veszik alapul, hogy a két megye lakosainak a valós mozgásáról kapjanak képet. „Ezek az adatok fognak alapul szolgálni a közlekedési szolgáltatások tervezéséhez, illetve magához a kutatáshoz” – magyarázta Horčíková. A pontos határidők megszabását egyelőre korainak tartja. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a nagyszombati vasúti csomópontot is bekapcsolják Pozsony megye integrált közlekedési rendszerébe, méghozzá a 2019-es év második felében. A további időpontokat a kutatás eredményei és a partnerekkel folyó tárgyalások fogják meghatározni.

A gyakorlatban azt várják, hogy Nagyszombat megye ugyanolyan tömegközlekedési szolgáltatásokat fog tudni biztosítani az utasoknak, mint jelenleg Pozsony megye. „Egyetlen menetjeggyel Pozsonyba lehetne utazni, és ez természetesen Pozsonyon belül is érvényes lenne” – tette hozzá Horčíková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?