Pozsony és a rendőrség segítségét kéri Vereknye

Pozsony |

<p>A városrész vezetése nem képes szavatolni a biztonságot Vereknyén. Elsősorban a Pentagon környékén sok a probléma &ndash; jelentette ki a napokban tartott sajtótájékoztatóján Martin Kuruc, Vereknye polgármestere.</p>

A Pentagon környékén rossz a közbiztonság, a hely valóságos drogtanya. „Az önkormányzat mindent megtesz a közbiztonság javításáért, de a főváros vezetése és az állam nélkül nem megy” – nyilatkozta Kuruc. Hiábavalók a városrész erőfeszítései, a probléma meghaladja a képességeiket. A polgármester szerint a Vereknyén a helyzet jóval összetettebb, mint Pozsony többi városrészében, részben amiatt is, mert kevés a városi és az állami rendőr. Jelenleg mindössze három térfigyelő kamera üzemel a városrészben, még hármat szeretnének. A belügyminisztérium ugyan korábban azt ígérte, rendőrőrsöt telepít a hírhedt Pentagon közelébe, ez azonban nem történt meg. Kuruc panaszkodott, hogy hiába kérte Ivo Nesrovnalt, Pozsony főpolgármesterét és a városi rendőrséget, hogy több rendőrt küldjenek Vereknyére, nem tettek eleget a kérésének. Kuruc szerint a Építők utcájára nyíló két tömbház bejáratánál a legkritikusabb a helyzet, rengeteg alkalmazkodni képtelen ember, drogdíler és bűnöző lakik ott vagy tanyázik a környéken. Rendetlenséget csinálnak, szemetelnek, a környéken élők félnek tőlük.

Tavaly kerekasztal-beszélgetést szervezett a városrész vezetősége, amelyre meghívták az érintetteket. Együttműködnek az Állami Gyermekalappal és olyan szervezetekkel, amelyek segítik a veszélyeztetett kiskorúakat. Az Odyseus Polgári Társulás összegyűjti a használt fecskendőket. Évente több mint harmincezer fecskendőt gyűjtenek be. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?