Pozsony: Büntetőeljárás indult a festékspray-vel lefújt épületek miatt

p

Rongálás bűntette miatt büntetőeljárást indított a rendőrség a Pozsony történelmi központjában festékspay-vel lefújt épületek ügyében.

Ismeretlen tettes „trans is beauty”, „queer power”, „god is trans”, „queer revolution is coming” feliratokat firkálta az épületek falára. A tettest háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Michal Szeiff, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség tájékoztatása szerint egyelőre vizsgálják, mekkora kárt okozott a rongáló azzal, hogy több épület homlokzatát is elcsúfította. Lefújták egy Kalapos (Klobúčnicka) utcai épület homlokzatát, a Fő téren álló régi városháza és a Prímási téren álló magisztrátus épületét. Főként egyházi épületeken jelentek meg a vörös festékkel írt feliratok, például az Irgalmas Testvérek kolostortemplomán, az Orsolya Rend, a ferencesek, a kapucinusok és jezsuiták épületein.

„Jelenleg a térfigyelő kamerarendszer felvételeit elemezzük, ezek segítségével megtalálhatjuk a tettest" – tájékoztatta a TASR hírügynökséget kedden (augusztus 4.) a pozsonyi városi rendőrség.

Az Óváros városrész vezetése elítélte a vandalizmust. „Semmilyen körülmények között nem lehet egyetérteni az ilyen pusztítással. Amellett, hogy az ilyen firkálmányok rontják a városképet, az összefirkált épületek tulajdonosainak anyagi káruk keletkezett, őket terhelik a falak megtisztításának költségei" - fogalmazott az önkormányzat.

Tibor Hajdu, az érseki hivatal igazgatója a TASR-nek elmondta, sajnálatos, ami történt, a tettes jelentős anyagi kárt okozott. „Nehéz és nagyon fáradságos munka lesz megtisztítani az épületeket” - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?