Párkány: csalódottak, de levonták a tanulságot

Párkány: csalódottak, de levonták a tanulságot
Párkány |

A városban még a négy év előtti választási eredményekhez képest is jóval alacsonyabb volt a részvétel a helyhatósági választásokon. A vesztes polgármesterjelöltek lapunknak úgy nyilatkoztak, szomorúak, de levonták a tanulságot.

Tartózkodás. Közöny. Csalódás a közügyekben. A fiatalok és a fiatal családok távolmaradása. Ilyen és ehhez hasonló véleményekkel is találkozni a településen annak kapcsán, hogy vajon miért volt ilyen alacsony a lakosság részvétele a szombaton lezajlott helyhatósági választásokon. Ettől függetlenül a tények tények maradnak, míg 2018-ban 40,04 százalékos volt a részvételi arány, most a választásra jogosult személyeknek pusztán a 33,33 százaléka voksolt az urnáknál. Eugen Szabó polgármester most 1663 szavazatot kapott és ezzel nyerte el a polgármesteri széket, 2018-ban 1897 vokssal lett a város első embere. Ugyanakkor az is érvényes, hogy négy évvel ezelőtt és most is, mind a tíz választói körzetben magasan megelőzte a kihívóit, ötvenes, százas, kétszázas nagyságrendben kapott több szavazatot, mint az ellenfelei. 2018-ban a két választói kerületből összesen 15 képviselő juthatott be a helyi parlamentbe, akkor az elsőből nyolcan a másodikból heten képviselték a lakosságot. Azóta Párkány lélekszáma csökkent, most a két választói kerületből összesen 13 képviselő kapott mandátumot. Az első kerületben 7 képviselő lesz, ebből három független, négy pedig a Szövetség tagja. A második kerületből pedig három független képviselő és három Szövetség-tag lesz a képviselő-testület tagja. A tizenhárom tagú új testületben tehát 7 képviselője lesz a Szövetségnek hat független jelölt mellett. A Hlas – Sme rodina támogatottjai közül senki sem jutott be.

Levonták a tanulságot

Lapunk kíváncsi volt a vesztes polgármesterjel­öltek véleményére is, mit szólnak az eredményekhez, hogy fogadták a vereséget? Juhász Olga ismert párkányi lakosnak számít, és mint elmondta, abszolút nem gondolta volna, hogy harmadikként végez a versenyben. A szavazóknak köszöni a bizalmat, de elkeseríti, hogy ilyen alacsony volt a részvétel. „Ma, azaz szerdán reggel egy párkányi lakhelyű, de Búcson élő emberrel találkoztam, aki azt mondta, bejöttek szavazni, mert kötelességüknek tartották. Akkor megkérdezhetjük és jogosan: hol voltak a párkányiak? Hol volt azok tömege, akik változást akartak? – tette fel a költői kérdést Juhász. Szerinte aki megalkudott annak érdekében, hogy a helyi törvényhozásban ott lehessen, az később is – így vagy úgy –, de érdekből megalkuszik majd. A végeredményt tiszteletben tartja és továbbra is a városért akar dolgozni. Az sem keseríti el, hogy a képviselő-testületbe sem jutott be, mint mondta, nem a poszton és a rangon múlik. Tiszta a lelkiismeretem, emelt fővel fogadom el a tényeket” – tette hozzá. Juhász Olga úgy véli, az sem segített volna, ha ő és Pavol Slanička lemondtak volna egymás javára Eugen Szabó ellenében, mert a számok nem ezt a megoldást támasztják alá, és utólag könnyű okosnak lenni.

Nem csak turistaváros vagyunk

Pavol Slanička, aki a Sme rodina – Hlas jelöltje volt, másodikként futott be a polgármesterjelöltek közül, de képviselőként sem jutott be a helyi parlamentbe. Slanička nagyon sajnálja, hogy borzasztó alacsony volt a részvételi arány, és szerinte nagy kár, hogy a fiatal családok és a fiatalok távol maradtak az urnáktól.

„Meggyőződésem, hogy főleg értük lehetett volna sokkal többet tenni, mint amit eddig tudott nekik nyújtani a város. A tanulságot levonom, és értékelem a helyzetet, akik részt vettek a választásokon, azoknak köszönöm, hogy támogattak. Párkány nem lehet csak a turisták és a nyugdíjasok városa, értsd, semmi bajom velük, de ebben nem látok változást. Ez most így sikerült

– mondta a jelölt. Slanička szerint sem kellett volna lemondaniuk egymás javára Juhász Olgával, mert más volt a célközönségük. Arra a kérdésünkre, mit szól ahhoz, hogy a Hlas – Sme rodina jelöltjei közül senki sem jutott be az önkormányzatba, Pavol Slanička úgy reagált, tettre kész, jó szándékú emberekről van szó, de egyiküknek sem volt beágyazottságuk, széles támogatásuk és nem folytattak igazán kampányt.

Eugen Szabó polgármester az eredmények kihirdetése után közvetlenül lapunknak úgy nyilatkozott, megtisztelő a lakosok támogatása, ­örül, hogy a megkezdett fejlesztésekre, a folyamatosságra voksoltak ezt tartja fontosnak a továbbiakban is. Na és persze azt, hogy összehangolt munkát végezzenek az új testülettel, például nyertes, de még végig nem vitt pályázatokban és a Kaufland áruház ügyében is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?