Ötvenezer eurós dopping a kassai Steel Aréna életben tartására

Kassa
Kassa |

A kassai Steel Aréna 33 százaléka az önkormányzat és néhány kassai nagyvállalkozó tulajdonában van, a járványhelyzet okozta bevételkiesés miatt veszélybe került a működése. A kassai önkormányzat ötvenezer eurós egyszeri támogatást ad a komplexumnak. 

A Szlovák Olimpiai és Sportbizottság (SOŠV) és a Kassai Aréna Polgári Társulás együttműködési memorandumot írt alá azzal a céllal, hogy elsősorban stabilizálja a Steel Aréna anyagi helyzetét, illetve továbbfejlessze azt. Az egyezményt Anton Siekel, az SOŠV elnöke, a polgári társulás és egyben a kassai U. S. Steel elnöke, David Hathaway, illetve Jaroslav Polaček, Kassa város főpolgármestere, a polgári társulás alelnöke is aláírta. A memorandum konkrétan a komplexum és az azzal összefüggő városi infrastruktúra továbbfejlesztését szögezi le. A fejlesztéseket saját forrásból, állami, illetve uniós támogatásból valósítanák meg. „Az egyezség a gyakorlatban csak akkor lesz hatékony, ha a partnerek is kiveszik a részüket a munkából. Egy olyan városi, ugyanakkor nemzeti jelentőségű infrastruktúráról van szó, mely itt van és örökre itt marad. Most még csak a formalitásokról volt szó, de bízom benne, hogy rövid időn belül konkrét lépésekről fogunk tárgyalniˮ – közölte a memorandum kapcsán szervezett sajtótájékoztatón az SOŠV elnöke. David Hathaway véleménye szerint a vállalat és a polgári társulás számára mindig is fontos volt az a régió, ahol az embereik élnek és dolgoznak. „A sportról és a vele kapcsolatos fejlesztésekről még ezekben a nehéz időkben sem feledkezhetünk meg. Többszörös partnerként nagy örömmel fogadtuk az SOŠV társulását. Bízunk benne, hogy ennek az együttműködésnek köszönhetően hamarosan elkezdődhet az aréna fokozatos fejlesztése és újabb partnerek csatlakoznak a projekthezˮ – jelentette ki Hathaway. A keleti nagyváros főpolgármestere, Jaroslav Polaček elmondta, a Steel Aréna kimondottan rossz gazdasági helyzetére való tekintettel március első felében egy 50 ezer eurós támogatást küldtek a komplexum vezetésének, hogy segítsék annak fennmaradását és működtetését. „Ha nem nyújtunk segítő kezet, az aréna vezetése a következő hónaptól már képtelen lett volna kifizetni az alkalmazottak bérét és a havi számlákat. A Kassai Aréna Polgári Társulással az elmúlt hónapokban azokat a lehetőségeket kerestük, melyekkel új stratégiai partnert találhatunk a jövőbeli együttműködéshez. Ha megtaláljuk a közös célokat és elindítjuk a fejlesztési folyamatot, a Steel Arénának és a városi sportnak is stabil jövőt biztosítunkˮ – zárta Kassa főpolgármestere. 
A Kassai Aréna Polgári Társulás élén tavaly novemberben személycserére került sor, még tart a PT menedzseri posztjára kiírt versenypályázat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?