Öt ajánlat érkezett a krasznahorkai vár felújítására kiírt pályázatra

krasznahorkai vár

Öt ajánlat érkezett a március 8-i határidőig a krasznahorkai (Krásna Hôrka) vár felújítására és környezetének revitalizációjára kiírt közbeszerzési pályázatra. Az ajánlatokat szakértői bizottság értékeli. A Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) képviselői csütörtökön, a történelmi épületben pusztító tűzvész 10. évfordulóján tájékoztattak a nemzeti kulturális műemlék helyreállításával kapcsolatos aktuális helyzetről.

Branislav Panis, a SNM vezérigazgatója elmondta, a cél a további munka szakaszokra bontása, és azok előrehaladtával kérvényeznék a vár újabb és újabb részeinek megnyitását a látogatók előtt.

„Ha minden a tervek szerint halad, az alsó vár és a középső vár egy része, valamint a váralja 2023 őszétől lesz látogatható. A felső várra ezután kerül sor” - mondta Panis.

Azt is hangsúlyozta, eleve átfogó rekonstrukciós munkákkal kellett volna számolni, hasonlóan az 1956 és 1989 között zajló munkákhoz. „Éppen azért, mert korábban nem fogták fel a probléma egészét és irreális, nem megfelelő és megalapozatlanul gyors ütemű felújítási tervet mutattak be, a nyilvánosság és a média részéről nagy nyomás alakult ki, hogy már rég be kellett volna fejeznünk a vár felújítását, de ez irreális” - magyarázta Panis. Azt is elmondta, a felújítás után a komplexum meg fog felelni egy 21. századi modern múzeummal kapcsolatos minden elvárásnak, miközben megőrzik eredeti, történelmi arculatát. Emellett a korábban szakszerűtlenül elvégzett beavatkozásokat is kijavítják és visszaállítják az eltávolított eredeti elemeket.

Máté Tímea, a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz tartozó Betléri Múzeum igazgatója azt hangsúlyozta, bár Krasznahorka még mindig zárva van, a vár állapota nem romlik. „Készen áll a részletes, pedáns felújításra, csakúgy, mint a vár közvetlen környéke” - szögezte le.

Azt is elmondta, hogy a bejáratnál modern, környezetbarát parkolót és elektromosautó-töltőállomást alakítanak ki, továbbá információs központot multimédiás kiállítással, melynek segítségével a látássérültek és a mozgáskorlátozottak is megismerhetik a várat.

Krasznahorka felújítására 2021 végéig 6 805 175 eurót költöttek, az összeg nagy része a biztosítótól, kisebb része az állami költségvetésből származott, valamint közadakozással gyűlt össze. Az alsó, a középső és a felső vár, valamint a váralja teljes felújítására közel 35 millió eurót különített el a kormány. Krasznahorka 2012. március 10-én égett le, a várdombon meggyulladt a száraz növényzet és a lángok átterjedtek a várra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?