Nincs pénz az új házra

Leszna (Lesné). Továbbra is a község által kiutalt szükséglakásban lakik az a 43 roma, akiknek két hete égett le a háza a Nagymihályi járásban található faluban.

Leszna (Lesné). Továbbra is a község által kiutalt szükséglakásban lakik az a 43 roma, akiknek két hete égett le a háza a Nagymihályi járásban található faluban. A község polgármestere, Mária Šalapová állítja, hogy a roma közösségekért felelős kormányhivatal ígéreteinek ellenére az önkormányzat mindmáig nem kapta meg az új ház építésére szánt összeget. A leégett épület maradványait ugyan eltakarították, pénz hiányában azonban nem lehet megkezdeni az építési munkálatokat. Šalapová szerint legalább százezer koronára van szükség a ház alapjainak a lebetonozásához, a munkálatokat a fagyok beálltáig el kell végezni. Továbbra is kérdéses, hogy ki fizeti majd ki a szükséglakás víz- és villanyszámláját, ráadásul a beköltözött romák között gyakoriak a nézeteltérések. A község 470 fős lakosságának legalább a negyede a roma kisebbséghez tartozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?