Nemzetközi hatástanulmány a párkányi hulladékfeldolgozóról

Párkány |

<div>A hulladékfeldolgozó megépítése ellen a párkányiak, Esztergom városa és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat is tiltakozik.&nbsp;</div>

Múlt héten egy másik hulladékfeldolgozással foglalkozó cég is tevékenységi köre módosításával kapcsolatban kérte az önkormányzat jóváhagyását. A város képviselői mindkét cég (HC Logistik és Vašo Invest) kérését elutasították.  A HC Logistik ügyével kapcsolatban nemzetközi környezetvédelmi hatástanulmány elindításáról számolt be Eugen Szabó, Párkány polgármestere, aki február 28-án a környezetvédelmi minisztériumban megbeszélésen vett részt. A minisztérium megkapta Esztergom és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat állásfoglalását is, amelyben határozottan elutasítják, hogy Párkányban hulladékfeldolgozó épüljön, és kérik, bővítsék nemzetközivé a környezeti hatástanulmányt. Ehhez a cégnek magyarra kell fordíttatnia a tevékenységét bemutató közel 140 oldalas dokumentumot.A minisztérium megkapta a város hivatalos állásfoglalását is, amit Vitkó Andrea (Híd) javaslatára fogadott a testület. Ebben határozottan elutasítják, hogy Párkányban olyan üzem létesüljön, ami veszélyt jelenthet a városra és a régióra, mert működése környezeti és egészségi kockázattal jár. Szabó elmondta, az ügyben közmeghallgatás lesz a művelődési központban vagy a városi sportcsarnokban. A kérdésre, sikerült-e kideríteni, hogy a 2014 februárjában ki vett részt a Vašo Invest Kft.-vel kapcsolatban tartott közmeghallgatáson, a polgármester elmondta, a várost a hivatal építésügyi osztályának akkori vezetője, Miroslav Šafranko képviselte. A testület múlt heti rendkívüli ülésén a város képviselői és az alpolgármester is azt állította: nem tudtak a közmeghallgatásról. A Vašo Invest még az előző polgármester, Ján Oravec regnálása idején kapta meg a várostól a letelepedéséhez szükséges engedélyt. A képviselők állítják: nem kaptak értesítést arról sem, hogy a cég 2016 augusztusában – Eugen Szabó polgármesterkedése idején – tevékenységi körének módosításával kapcsolatban a város állásfoglalását kérte. Mivel a várostól nem kaptak visszajelzést, a hallgatást beleegyezésnek tekintették. Most újabb módosítási tervet nyújtottak be. Ezzel kapcsolatban Szabó rendkívüli ülést hívott össze, melyen részt vettek a cég képviselői is, de nem győzték meg a város képviselőit. A testület nemleges válaszát a hivatal hétfőn továbbította a minisztériumnak. A 24/2006-os törvény értelmében a minisztérium szabja meg, milyen mértékben veszi azt figyelembe.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?