Nemesócsán készülnek a menekültek fogadására

Nemesócsai községi hivatal
Nemesócsa |

Szükség esetén csaknem 20 ukrajnai menekült tudna szállást kapni a csallóközi faluban.

Az önkormányzat tulajdonában levő lehetséges szállás két helyiségből áll, amelyekben összesen 10 ember találhatna menedéket. Legutóbb – míg tartott az egészségközpont felújítsa – ideiglenes orvosi rendelőkként használták ezeket a belső tereket, korábban pedig például a falu vendégei éjszakáztak itt. Az egyik szoba már most is készen áll arra, hogy menekültek költözzenek be. „Emellett már két család is jelezte, hogy három-négy főt el tudnának helyezni, vagyis összesen csaknem 20 személynek tudnánk már most szállást nyújtani Nemesócsán” – nyilatkozta lapunknak Válek Iván (független) polgármester.

Hozzátette, még semmilyen konkrétumról nincs szó ami a menekültek fogadását vagy azok tényleges számát illeti. Elsősorban úgy látja, a problémát az államnak kell kezelnie, de ha tovább romlik a helyzet, készen állnak arra, hogy segítsenek.

A szállásadás kapcsán működésbe lépett a testvértelepülési kapcsolatuk is, ugyanis a nyugat-csehországi Kolínec is szeretne segíteni. Pavel Princ polgármester az önkormányzat képviseletében felajánlotta, hogy különféle tárgyakkal, bútorokkal rendeznék be a szükségszállást. A cseh településen úgy látják, földrajzi okok miatt a csallóközi település hamarabb kerül olyan helyzetbe, hogy menekülteket fogadjon.

Nemesócsán ezen felül péntekig még fogadnak adományokat is a háború elől menekülők és a konfliktus károsultjai számára a helyi református gyülekezeti házban. Görözdi Miklós esperes közölte, ma és pénteken 16.00 és 17.00 között van még lehetőség az adományozásra, utána azonban egy időre szüneteltetik a gyűjtést. Tisztálkodó- és tisztítószereket, takarókat, pokrócokat, háló- és lábzsákokat és élelmiszereket várnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?