Nem volt diszkrimináció?

elsőáldozás
Nagyszombat |

Elutasítják a nagyszombati szülők, hogy rasszizmussal vádolják őket a hétvégi elsőáldozáson történt incidens miatt. Szerintük félreértés történt, és a sajtó felfújta az ügyet. A 11 éves Lucia anyja azonban kitart amellett, hogy bőrszíne miatt ültették volna a hátsó padba a kislányt.

A Szent Miklós Plébániahivatal, a roma kislány szülei és a többi szülő is másként nyilatkozik a szombati elsőáldozásról és mással indokolják azt, hogy a gyereknek a hátsó padban kellett volna végig ülni az elsőáldozást. A plébániahivatal a hét elején közleményben reagált a vádakra, azt írták, hogy a szülők későn jelentették be a gyereket, aki nem a többiekkel együtt készült a szentség felvételére. A pap azért is kedvezett a családnak, mert roma gyerekről van szó. Lucia anyja a Sme napilapnak cáfolta, hogy nem jelezték időben, hogy szeretnék, ha kislányuk elsőáldozó lenne.

„Tavaly jelentettük be Luciát, minden vasárnap ott vagyunk a templomban. Nem tehetek arról, hogy végül rongyként kezeltek bennünket és végül csak néhány nappal az elsőáldozás előtt foglalkoztak velünk” – mondta az anyuka, hozzátéve, hogy megalázva érzik magukat a történtek miatt.

Marián Praženka az egyik elsőáldozó gyerek apja azt nehezményezte, hogy Lucia szüleivel ellentétben a többiek aktívan dolgoztak az ünnepség megszervezésén, de csak pénteken tudták meg, hogy egy másik gyerek is részt vesz a szertartáson.

„Megegyeztünk, hogy a család legalább 30 euróval járuljon hozzá a költségekhez, így gondoskodhattunk volna a kislány ajándékáról, fényképről és emléklapról, de a gyerek anyja nem beszélt velünk és távozott“ – magyarázta Praženka a lapnak.

Lucia édesanyja szerint butaság azt gondolni, hogy emiatt ültették volna hátra a családot. Marián Praženka azt mondta, hogy az ülésrendről nem a szülők döntöttek, hanem a hitoktatók és az esperes.

A kislány végül a többiekkel együtt vette fel a szentséget. Jozef Viskupič Nagyszombat megye elnöke korábban azt mondta, hogy az ő közbenjárására, a plébániahivatal azonban azt közölte, hogy a plébános döntött a végső ülésrendről. Az ügyet a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség vizsgálja. A rasszizmussal gyanúsított szülők fontolgatják, hogy hamis vádak miatt feljelentenék a kislány anyját. „A helyzet alapján úgy tűnik, hogy egy előre eltervelt, megrendezett tettről van szó” – véli Praženka. Lucia anya elmondta, hogy a lánya csalódott, a szülők nevében nyilatkozó apa közölte, hogy a többi gyerek pedig zaklatott az ügy miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?