Nem szaporodtak túl a medvék a Tátrában

Pozsony |

<p>A korábbi évekhez képest némileg nagyobb, de semmiképpen sem nevezhető túlszaporodottnak a medveállomány Szlovákia legmagasabb hegységében a Magas-Tátrában Pavol Majko a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) igazgatója szerint.</p>

 

A barnamedvék állományáról országos szinten csak becslések léteznek, egyes források szerint számuk néhány százra tehető, más források 800-at említenek. A becsült adatok jellemzője, hogy a vadásztársaságok rendszerint jelentősen nagyobb állományt emlegetnek, mint az állatvédők. Az igazsághoz alighanem Erik Baláz ökológus és a barnamedve egyik szlovákiai szakértője áll a legközelebb, ő azt mondja: tulajdonképpen senki sem tudja mennyi barnamedve él az országban.     Ha országos szinten nem is, a Magas-Tátra viszonylatában már pontosabb adatok állnak rendelkezésre a medveállományról. Itt ugyanis a tavaly egy hosszú távú, több különböző módszert, köztük fotócsapdákat és műholdas technológiát is használó állománytérképezési projekt során a TANAP alkalmazottai és segítőik 134 barnamedvét számoltak össze a nemzeti park hatáskörébe tartozó területeken. Ezek közül körülbelül százra tehető azoknak a példányoknak a száma, amelyek tartósan a nemzeti park területén élnek.     A TANAP igazgatója szerint ugyan el kell ismerni, hogy ma nagyobb a barnamedve-populáció mint korábban de ez távolról sem teszi indokolttá, hogy bárki is a medvék túlszaporodásáról beszéljen és erre hivatkozva, kilövések engedélyeztetésével próbálja csökkenteni az állományt. "Egy adott területen csak annyi medve él, amennyit a terület el tud tartani. A medvék számát a természetes fejlődés szabályozza: amikor ideálisak a körülmények, akkor szaporodnak, ugyanúgy csökkenhet is a számuk, ha egy rosszabb év jön" - magyarázta Majko, hozzátéve: amíg a medvék alapvető módon nem keserítik a környéken élők életét, semmi sem indokolja a létszám mesterséges csökkentését.     Ezzel ellentétes nézetet vall a nemzeti park közelében lévő számos település önkormányzata. Ők azzal érvelnek, hogy gyakoribbak lettek azok az esetek amikor a medvék "kukázni" járnak az erdő közeli településekre. A probléma orvoslására ugyan az állami természetvédelmi hatóság elektromos védőkerítéseket ajánlott fel, ezeket azonban többen nem hajlandóak használni, mert magasnak tartják azok fenntartási költségeit.     A medvék vadászatának engedélyezése mellet kardoskodnak a vadásztársaságok, amelyek a jelenleginél több kilövési engedélyt szeretnének. Az elmúlt időszakban átlagosan évi több mint száz barnamedvére beadott kilövési kérvényt tartott számon a környezetvédelmi tárca. Két éve 5 medvét lőttek le engedéllyel, tavaly viszont már több mint tízet.     A mai Szlovákia területén a barnamedve-állomány a múlt század harmincas éveiben a kihalás szélére került. A Magas-Tátrában a második világháborút követően alig néhány példány élt. A kis híján kihalt ragadozó sorsa a hetvenes években fordult jóra. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?