Nem lesz aszfaltgyár Úszoron

Úszor
Somorja/Úszor. |

Győztek a lakosok, a spanyol befektető, a Construction kft. elállt attól a szándékától, hogy aszfaltgyártó üzemet építsen az Úszort és Somorját összekötő út mentén. 

Mint arról korábban beszámoltunk, a D4R7 gyorsforgalmi út építéséhez szükséges aszfalt előállítását a versenytárgyalást megnyerő spanyol többségi tulajdonú Construction kft. cég egy aszfaltgyártó üzem megépítésével tervezte megoldani, holott a közelben vannak már ilyen üzemek, például Pozsonypüspökin. A beruházó azzal érvelt, hogy egy mobil üzemegységről van szó, amelyet az útépítés befejeztével elbontanának. 

A lakosokat azonban nem tudta meggyőzni, az Úszor a családokért elnevezésű polgári társulás minden lehetőséget megragadva tiltakozott az építkezés ellen. Mind a somorjai, mind az úszori önkormányzatok is elutasították az építési tervezetet, azzal is érvelve, hogy a beruházó által kiszemelt építkezési hely első, illetve másodfokú vízvédelmi terület. 
 

Az összefogás eredményesnek bizonyult, mert a beruházó cég végül kijelentette, eláll az építkezési szándéktól.

Örülünk, hogy nem épül aszfaltgyár, de az építkezés befejezése még messze van, akármi történhet, úgyhogy továbbra is figyelemmel kísérünk minden aktivitást a házunk táján. Társulásunk két tagját megválasztották képviselőnek az úszori önkormányzatba, én pedig a somorjai és az úszori környezetvédelmi szakbizottságok tagja lettem

 – nyilatkozta lapunknak Domonkos Bott Lívia, az Úszor a családokért polgári társulás aktivistája. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?