Nagyszabású katonai parádéval ünnepelték Bukarestben Erdély és a Román Királyság "nagy egyesülését"

románia
Bukarest |

Az ország utóbbi időben beszerzett és a szövetséges NATO-országok Romániában állomásoztatott haditechnikáját is felvonultató nagyszabású katonai parádéval ünnepelték szombaton Bukarestben a "nagy egyesülés" centenáriumát, Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 100. évfordulóját.

A díszszemlén a román hadsereg, a belügyminisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és az állami testőrszolgálat (SPP) mintegy négyezer fegyverese, valamint Albánia, Bulgária, Kanada, Csehország, Horvátország, Észtország, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Portugália, az Egyesült Királyság, Moldova, Szlovákia, az Egyesült Államok, Törökország és Ukrajna hadseregének mintegy 500 katonája vett részt.

Ebből az alkalomból láthatta először a bukaresti diadalívnél összesereglett több tízezres közönség "élőben", mire költi Románia a védelmi kiadásokra fordított évi mintegy hárommilliárd eurót.

A 21 tüzérségi díszlövéssel kezdődött parádé első perceiben a román légierő gépei, valamint a belügyi egységek és titkosszolgálatok helikopterei húztak el a diadalív felett, de megjelentek a Portugáliától másodkézből vásárolt román F-16-osok, illetve a kanadai légierő Romániában járőrszolgálatot teljesítő CF-18 Hornet típusú harcászati elfogó-vadász repülőgépei is.

A díszszemlén bemutatott, újonnan vásárolt haditechnika élén érkeztek a svájci gyártmányú Piranha-5 típusú nyolckerék meghajtású páncélozott csapatszállító járművek, amelyekből további csaknem kétszázat fognak még összeállítani a Bukaresti Gépgyárban, miután az amerikai tulajdonos hozzájárult az ehhez szükséges technológia romániai meghonosításához.

A szárazföldi erők különböző páncélos járművei után megmutatták a parádé közönségének, hogyan néznek ki azok a Patriot típusú rakétaelhárító ütegek, amelyekre az egy évtizedre kiterjedő, csaknem tízmilliárd eurós román haderőfejlesztési program közel egy harmadát költik. Ezeket a rakétaelhárítókat most az amerikai hadsereg hozta Bukarestbe. Klaus Iohannis román és Donald Trump amerikai elnök tavaly kötött megállapodása értelmében Románia hét Patriot-rendszert vásárol az Egyesült Államoktól, az első két - másfél milliárd eurót közelítő - részletet már ki is fizette érte, de az első üteg romániai hadrendbe állítása csak 2020-ban várható.

A bukaresti katonai parádét nemcsak a hideg idő, hanem a bukaresti belpolitika krónikus megosztottsága - a jobboldali államfő és a szociálliberális kormánykoalíció vezetői között feszülő ellentét - is fagyossá tette. A díszemelvényen ugyan Klaus Iohannis államfő, a parlamenti házelnökök -  Calin Popescu Tariceanu szenátusi és Liviu Dragnea képviselőházi elnök - mellett állt, de a tévéközvetítések tanúsága szerint nem sok szót váltottak egymással.

A díszszemlét néhány pillanatra egy kisebb csoport hangoskodása zavarta meg, amely pfújolással, tiltakozó feliratokkal fogadta a csendőrség alakulatait. Megmozdulásukkal a román emigráció augusztusi kormányellenes tüntetésén végrehajtott erőszakos tömegoszlatás ellen tiltakoztak.

Délutánra a korrupcióellenes jelszavakat hangoztató, a kormánykoalíció igazságügyi reformját bíráló civil szervezetek újabb tüntetést hirdettek Bukarestben a kormány székháza elé, miközben a centenáriumi ünnepségek súlypontja Gyulafehérvárra helyeződik át, ahol felavatják a nagy egyesülés emlékművét, és újabb nagyszabású katonai parádét rendeznek Klaus Iohannis államfő jelenlétében.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?