Mindig mindenben meglátni a szépet

Béci úgy érzi, a lehető legjobb úton halad
Pólyán |

Tomojka Vojtko Béla neve elsősorban az ország keleti felében élőknek csenghet ismerősen. Ez azért van így, mert több mint tizenöt éve feleségével, Tündével napi híradásokat és egyéb mozgóképes anyagokat gyártanak. Béci kitartó munkája most újabb gyümölcsöt termett, a 7. Kulturális Filmek Fesztiválján megkapta a legjobb operatőrnek járó díjat.

Tomojka Vojtko Béla, Béci és családja számos ember figyelmét felkeltette a környékre kevésbé jellemző életstílusával. Gondolok itt például a megújuló energiából működő otthonukra és arra, hogy egy ideje kizárólag elektromos autókkal közlekednek. A kétgyermekes családapa a kamerával is nagyon ügyesen bánik. Már tizenhetedik éve hosszabb-rövidebb híradásokat, dokumentumfilmeket, rövid portréfilmeket és magazin jellegű anyagokat készít regionális, országos és nemzetközi tévéműsorokba. Keményen dolgozik, igyekszik nem kiégni, éppen ezért próbál úgy állni a mindennapokhoz, hogy még a legunalmasabb, legmonotonabbnak tűnő forgatás se legyen olyan, mint egy korábbi. Bécivel egyébként évek óta ismerjük egymást, mindketten a sajtó munkatársai vagyunk, útjaink paradox módon pontosan akkor keresztezték egymást, amikor hosszú évek után visszatértünk szeretett szülőföldünkre, a kelet-szlovákiai Bodrogközbe. Béci számomra – és nagy valószínűséggel az összes többi ismerőse számára – olyan figura, aki valóban másként próbál élni, keresi az érdekeset, kicsit kitűnik a közegből, rühelli a sztereotip látásmódot és igyekszik mindig, mindenhol és mindenben meglátni a szépet. Az utolsó három jellemzőt azért is fontos megemlíteni, mert az augusztus utolsó hétvégéjén, a magyarországi Tállyán megrendezett 7. Kulturális Filmek Fesztiválján éppen azokért kapta meg azt a nívós díjat, mellyel valószínűleg nagyon kevés regionális operatőr büszkélkedik.

Félelem helyett bátorság

Bár a híradókban látható anyagok egy része sablonosnak tűnhet, Béci szerint ezt a műfajt is lehet kreatívan csinálni. „Tisztában vagyok azzal, hogy minden egyes tévés anyagnak megvan a jól bevált stílusa, én mégis azt gondolom, hogy egy kis bátorsággal ezekbe az anyagokba is be lehet csempészni a saját kreativitásunkat. Számomra nem létezik megoldhatatlan feladat, de igazából ezt is annak köszönhetem, hogy a munkámat már-már gyerekes merészséggel, kíváncsisággal, önmagam határainak feszegetésével végzem. Mindig próbálok olyan szögekből vagy olyan kompozíciók alkalmazásával felvételt készíteni, hogy az kitűnjön a tömegből. Ahogy azt már említettem, igyekszem neutrálisan, mondhatni zsánerfüggetlenül dolgozni, ami valójában annyit jelent, hogy bármilyen forgatásról legyen szó, szinte mindig azonos érdeklődéssel és megközelítéssel vágok neki egy-egy témának. Nagyon szerencsés vagyok, hiszen úgy dolgozom és úgy keresem meg a napi betevőt, hogy közben játszom. Komoly feladatokról van szó, de ha az ember igazán szereti azt, amit csinál, akkor kevésbé érzi kötelességnek vagy munkánakˮ – mondta Tomojka Vojtko Béla.

Váratlan kitüntetés

Bár nekem még nem adatott meg, hogy Bécihez hasonlóan díjazzák a munkámat, az eddigi fotóimat, tudom, hogy az emberek elismerését csak úgy vívhatjuk ki, ha kitartóan, maximális erőbedobással és kellő érdeklődéssel dolgozunk. Ezt Béci hasonlóképpen látja, 17 évnyi tapasztalattal, most pedig már egy nívós díjjal is büszkélkedhet, mégsem szeretne tanácsot adni másoknak. „Nem szeretnék okosnak tűnő gondolatokkal ösztönözni senkit, hanem inkább azt kívánnám mindenkinek, hogy bármit is csinál, munkássága során legalább egyszer tapasztalja meg azt, amit én most megtapasztalhattam. Én egyébként még csak álmodni sem mertem arról, hogy az én nevemet is besorolják a díjazottak közé. Nagyon meghatódtam, amikor meghallottam a nevemet. Nagyon jólesik az elismerés, kimondottan úgy, hogy a munkákat zsűrizők között Koltay Gábor Balázs Béla díjas filmrendező, Buglya Sándor szintén Balázs Béla-díjas filmrendező és Kozári Réka, az MTVA szerkesztő-műsorvezetőjének a neve is szerepelt. A díj újabb mérföldkő az életemben, mely teljes mértékben azt sugallja számomra, hogy megéri keményen dolgozni. Nagyon szeretem azt, amit most csinálok, de ha lenne rá esélyem, nagyon szívesen kipróbálnám magam egy játékfilm forgatásán. Ebben még nincs tapasztalatom, de nagyon vonzónak tartomˮ – zárta Tomojka Vojtko Béla. A filmfesztiválon a Kárpát-medencében élő emberekről készült rövidfilmek készítői mérettették meg tudásukat, látásmódjukat és kreativitásukat. A filmek elsősorban olyan szereplők életét mutatták be, akik létezésükkel és tevékenységükkel fontos szerepet töltenek be a helyi magyar közösségben. A hetedik fesztiválra Tomojka Vojtko Béla 3 filmmel nevezett be, a közönség szavazatai alapján két alkotása (A Fohász a pokol kapujában és a VégRendelet című filmje) jutott be a döntőbe. A legjobb operatőrnek járó különdíj egy 2000 eurós jutalmat is tartalmazott, melyet Szabó László, a Mediaworks Hungary vezérigazgatója adott át Tomojka Vojtko Bélának.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?