Mikulásgyári ajándékok Füleken

Fülek |

<p>Száz hátrányos helyzetű, többgyerekes füleki család kapott nagyértékű ajándékcsomagot a magyarországi Mikulásgyárakból. Az ajándékokat a napokban adták át a rászorulóknak.</p>

Az adományokat a helyi önkormányzat és az MKP helyi és járási szerveinek kezdeményezésére a Magyar Vöröskereszt, a Supergroup csoport és a Magyar Televízió támogatásával sikerült Fülekre juttatni. A nehéz szociális helyzetű családok csomagonként száz euró értékben főleg tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodó szereket, játékokat és más ajándékokat kaptak. Sok családban ez a csomag volt az egyetlen karácsonyi ajándék. Az adományokat helyi szociális munkások, cserkészek, önkéntesek készítették elő, az átadáskor pedig füleki és nógrádi amatőr művészeti együttesek és szólisták léptek fel a füleki Vigadó színháztermében. A megjelenteknek Csermák Zoltán, az MTV határon túli kapcsolatokért felelős szerkesztője adta át az ajándékokat. Csermák hangsúlyozta, a Mikulásgyár kezdeményezés fő célja az volt, hogy a hagyományosan adakozó nagy cégek mellett az állampolgárokat is bevonja a szociálisan hátrányos helyzetűek adventi megsegítésébe. A város nevében Agócs József polgármester köszönte meg az adományt. Elmondta, bár Fülek jelenleg is ipari központ, a munkanélküliség sokkal magasabb az országos átlagnál. Jelenleg 23 százalék körül mozog ez a mutató, és főleg az alacsony képzettségű romákat sújtja.
A településen jelenleg megközelítőleg ezer nehéz szociális helyzetben lévő családot tartanak nyilván, akik állandó támogatásra szorulnak. A megajándékozottak kiválasztásakor igyekeztek a lehető legérzékenyebben eljárni, főleg a tartósan állástalan, kisgyermekes, kevés pénzből gazdálkodó, de rendezett családi körülmények között élőket próbálták előnyben részesíteni. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?