Mentőautó és Octavia ütközött Csallóközkürtnél (FOTÓVAL)

Csallóközkürt (Ohrady) |

<p>Mentőautónak ütközött egy Škoda Octavia kedd reggel fél hétkor a dunaszerdahelyi járásbeli Csallóközkürt (Ohrady) község határában. A baleset során több személy megsérült.</p>

Erről Ľuboš Homola, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől értesült az Új Szó Online.
A rendőrségi jelentés szerint a Škoda 20 éves vásárúti (Trhová Hradská) vezetője a jeges úton egy kanyarban megcsúszott gépkocsijával, majd - a szemközti forgalom sávjába sodródva - egy mentőautónak csapódott. A mentőkocsi 53 éves sofőrje fékezett, de az ütközést már nem sikerült elkerülnie. Szolgálati járművében éppen öt személyt szállított orvosi kivizsgálásokra. Egy 82 éves nő lábtörést, további három személy kisebb sérüléseket szenvedett - derül ki a kerületi főkapitányság közleményéből.
Az Octavia vezetőjének is több sérülése van, ezek kezelése valószínűleg másfél hónapot vesz majd igénybe.
A két járműben esett anyagi kár összesen 19 ezer euró.
A baleset oka Ľuboš Homola tájékoztatása szerint az volt, hogy a Škoda vezetője nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtotta járművét. Az ügyben testi sértés miatt indult eljárás. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?