Menet közben cserélt helyet a traktor vezetője az egyik utastársával, majd őrült tombolásba kezdett

Menet közben cserélt helyet a traktor vezetője az egyik utastársával, majd őrült tombolásba kezdett

Amikor a rendőrök megállították, a férfi kiszállt, és behúzott az egyiknek.

A rendőrök az esti órákban, egy Trencsén melletti községben figyeltek fel a traktorra, amely vezetője menet közben cserélt helyet utastársával. A jármű kabinjában hárman utaztak. A rendőrök ezt látták, ezért felszólították a jármű vezetőjét, hogy állítsa le a járművet, az utasból lett sofőr azonban ezt figyelmen kívül hagyta.

Többszöri felszólítás után végül megálltak, a traktort eredetileg vezető férfi pedig kiszállt, és ököllel arcba vágta az egyik rendőrt. A traktorban utazó másik két férfi megpróbálták lenyugtatni agresszív társukat, eredménytelenül. A rendőrség ekkor önvédelemből kényszerítő eszközöket, fogásokat alkalmazott a férfivel szemben. A megtámadott rendőrt az ütés következtében egyszeri egészségügyi ellátásra szorult.

Mint kiderült, a járművet eredetileg vezető 47 éves férfinek nem volt vezetői engedélye. Az agresszív férfivel szemben eljárást indítottak, tettéért egytől akár öt évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?