Meggyilkolta barátját – a rendőrök gyanakodnak, hogy velük is végezni akart

rendőrség

A nagyszombati hatóságok Vágszakaly (Sokolovce) községben fogtak el egy 39 éves férfit, aki megkéselte 38 éves barátját. Az elkövetőnél egy házkutatás során házilag készített robbanóeszközt is találtak.

A rendőrség a szeptemberben történt gyilkosság miatt nyomoz a 39 éves férfi ellen, aki egy családi ház garázsában meggyilkolta 38 éves barátját. A nyomozók szerint ez önvédelemből is történhetett, mivel az elhunyt baseball ütővel támadt rá.

A vizsgálatok során a pöstyéni rendőrök azt az információt kapták, hogy az elkövető most robbanóeszközöket gyárt a lakásában. „A hatóságok semmit sem hagytak a véletlenre, az akcióra alaposan felkészültek. A csapat akkor ment Pöstyénbe, mikor az elkövető a legkevésbé várta. A pirotechnikusok egy hengeres tárgyat taltak a férfinél, amely ismeretlen por állagú anyaggal volt töltve. Ezt tovább küldik szakértői vizsgálatra” – tájékoztatott a rendőrség a közösségi médián.

A rendőrök közölték, hogy a férfi ellen emberölés bűntette mellett emeltek vádat, amiért tizenöttől húsz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik, továbbá lőfegyverrel való visszaélés és tiltott fegyverkereskedelemmel is gyanúsítják.

 

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?