Megáldotta a pápa Somorja címerét

pápa
Somorja |

Ferenc pápa egy vatikáni audiencián megáldotta  Somorja városi címerét. Az ötlet Durdík Rudolftól, Szlovákia római kereskedelmi attaséjától jött, aki Somorja szülötte.

„Egy Vicenza melletti kis faluból származó olasz művészt kértem fel a címer elkészítésére, aki boldogan vállalta a feladatot. Két címeres képet készített, ezeket vittük el a pápai audienciára.”
Durdík Rudolf elmondása szerint a találkozás megszervezése nem volt egyszerű, hiszen a Vatikán ezrével kap hasonló kéréseket szerte a világból. Két hónapig tartó egyeztetés és levelezés után végül létrejött az audiencia. „A pápa nagyon figyelmesen hallgatott, még közelebb is hajolt hozzám, hogy jobban halljon, amikor meséltem neki a címer történetéről, elmondtam hol is van Somorja, mióta létezik. Az egyik címerkép a Vatikánban maradt, információim szerint a pápai sekrestyében lesz elhelyezve, a másik itthon, Somorján. Számomra ez egy nagyon fontos momentum, hiszen ha belegondolok, a kép által kapcsolat van a Vatikán és Somorja közt” – mondta Durdík. 

A címert a somorjai katolikus templomban őrzik, vasárnap a szentmise után, Durdík Rudolf átadja Bárdos Gábornak, Somorja polgármesterének. (sk)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?