Még másfél nap várakozás

Rimaszombat. A megyei hivatal közlekedési osztályának egy engedélyén és néhány apró hiba elhárításán múlik Rimaszombatban a körforgalom megnyitása.

Rimaszombat. A megyei hivatal közlekedési osztályának egy engedélyén és néhány apró hiba elhárításán múlik Rimaszombatban a körforgalom megnyitása. A beruházó, a városban üzletházat építtető Kaufland cég hamarosan megnyíló üzletközpontjának jobb elérhetősége érdekében körforgalmat építtetett a rimaszombati Kishonti utca keleti végébe. A kivitelezési munkálatok alig három és fél hete kezdődtek el, az építkezés műszaki átvételére november 7-én került sor. Csak néhány apróságot, például négy méter járdaszegély megépítését kell még megoldania a kivitelező cégnek ahhoz, hogy legalább az átmenő forgalom számára megnyílhasson a körforgalom. Ennek megnyitásával megszűnnek a hetek óta tartó kellemetlenségek, a Fő tér és a mellette lévő utcák zsúfoltsága, nem kell kerülő utat tennie a 75-ös főútról a szentkirályi határátkelő felé tartó teherforgalomnak sem. Rimaszombatban ez az első körforgalom, megépítése után biztonságosabb és gyorsabb lesz a forgalom a Kishonti utca veszélyes kereszteződésénél. Bár már az üzletház is elkészült, a hozzá vezető út megnyitására csak akkor kapnak majd engedélyt, ha az aszfaltra felkerülnek a vízszintes festett jelzések, amelyek nélkül nem adható át a bekötőút. Információink szerint az átmenő forgalom számára november 8-án déltől már megnyitják a körforgalmat, ha Besztercebányán a megyei hivatal kiadja az engedélyt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?