Márton-napi felvonulás Farkasdon

Farkasd-Márton-napi felvonulás
Farkasd |

Új szokást szeretnének bevezetni az Életke Óvodában Márton napja alkalmából. A német nyelvterületről származó lámpás felvonulás mellett az óvodapedagógusok fontosnak tartják Szent Márton püspök személyének bemutatását is a gyerekeknek.

Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szerveztek lámpás felvonulást a farkasdi Életke Óvodában pénteken. Az intézmény igazgatója, Pál Melinda lapunknak elmondta, nagyon örül annak, hogy az óvodásokon és szüleiken, nagyszüleiken kívül mások is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Úgy véli, nehéz megmozgatni az embereket. Az esemény meghirdetésekor hangsúlyozták, hogy nem kizárólag az óvodásokat és a falubelieket várják, hanem a környékbeli lakosokat is, szeretnék, ha évről évre többen lennének.

„Már tavaly szerettük volna megszervezni a Márton-napi felvonulást, de a koronavírus-járvány miatt éppen zárva volt az óvoda ebben az időszakban, így elmaradt. Szent Márton legendájával és a hozzá kapcsolódó szokásokkal minden évben foglalkozunk a gyerekekkel. Az elesettek segítése, az, hogy Márton áldozatot hoz a koldusért, egy olyan alaptéma, amely közel áll az óvoda elveihez. Utalva a legendának arra a részére, mely szerint Márton az ólba bújt, amikor püspökké akarták avatni, de a libák gágogása elárulta, egész nap a liba áll a foglalkozások központjában, például libás mondókákat mondunk a gyerekekkel, kipróbálják a kukorica morzsolását, idén pedig először a lámpás felvonulás lett a nap fénypontja”

– részletezte az igazgató.

Az óvoda udvarán libazsíros hagymás kenyérrel, süteményekkel és forró teával kínálták a vendégeket. Az óvónők vezetésével a gyerekek együtt énekeltek, majd szüleik, kísérőik társaságában felsorakoztak. Sötétedéskor a nagyjából 70 fős társaság a többnyire saját készítésű, otthonról hozott lámpásokkal elindult, hogy körbesétálja a falut.


Az Életke Református Óvodában nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek lelki nevelésére, a hagyományok ápolására, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. A Márton-napi felvonulás után nem sokkal elkezdik az adventi készülődést, a Jézus születéséhez kapcsolódó szokásokkal ismertetik meg az óvodásokat és már elkezdődtek a karácsonyi vásár előkészületeit. A farsangi időszakban a faluban több mint 200 éve hagyománya van a tőkehúzásnak. A Farkasd utcáit végigjáró alakoskodók egyik állomása minden évben az óvoda, idén is számítanak az óvodások és a pedagógusok a tőkehúzókra. Ha tehetik, az óvodai karnevált egy napon tartják ezzel a helyi népszokással.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?