Kevesebb lesz a csapadék is.
Már látszik, mikor érkezik a felmelegedés
Hétfőn és kedden (október 4.) is hűvösebb levegő áramlik északnyugati irányból az ország területe fölé, záporokra lehet számítani. Kedden kezd változni az időjárás, magasnyomású légtömeg vonul át az ország felett. Nyugati irányból meleg levegő áramlik a térség fölé – tájékoztat a közösségi hálón a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ).
„Holnap délután már csak szórványosan kell esőre számítani, szerdán (október 5.) nagy valószínűséggel egyáltalán nem lesz csapadék. Felmelegszik a levegő, délen, de egyes északi területeken is fokozatosan 20 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklet, helyenként a 23–24 fokot is elérheti” – közölték a meteorológusok. A hegyes területeken is jelentős felmelegedés várható. A Tátrában, 2500 méteres tengerszint feletti magasságban kedden dél körül még -3 fok lesz, szerdán pedig már kilenc fok körül alakul a hőmérséklet, olvadásnak indul a hótakaró.
„A következő néhány nap nem hoz sok csapadékot. Csütörtökön (október 6.) hidegfront halad át Közép-Európa felett, de ez csak az északi területeken hozhat záporokat. Majd délnyugat felől ismét meleg levegő áramlik be” – közölték a meteorológusok. Az SHMÚ tájékoztatása szerint a hétvégén (október 8–9.) valószínűleg hasonló időjárás lesz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.