Már Kassán is kukákba gyűjtik a háztartásokból származó konyhai biológiai hulladékot

A barna kukákat szinte már mindegyik városrész konténerhelyén elhelyezték
Kassa |

Az újév kezdete óta Kassa városa is megkezdte a háztartások biológiailag lebomló konyhai hulladékának szelektív gyűjtését. Ez az új, jogi szabályozásból származó intézkedés éves szinten 2,7 millió euróval nehezíti a városi költségvetést. A fejlesztésről a városi hulladékkezelést biztosító Kosit vállalat számolt be egyik legfrissebb közleményében.

A Kosit állítása szerint a családi házakban élők számára január folyamán minden egyes háztartáshoz ingyenesen házhoz szállítják a szelektáláshoz szükséges gyűjtőedényeket. A rendszer valójában egy 30 literes barna vödrön alapul, amelyen a szerves konyhai hulladék, szlovákul Kuchinský BIO odpad felirat szerepel. A lakosok a vödörrel együtt 25 kukazsákot is kézhez kapnak, amelyeket a szemetesládába kell helyezni, hogy megvédjék azt a szennyeződéstől és egyszerűbbé tegyék a vödrök kiürítését. „A lakosok a konyhai biohulladékot szabadon, további kukazsákok használata nélkül helyezik a kukába. Vállalatunk hetente egyszer fogja begyűjteni a háztartások által összegyűjtött biohulladékot. A begyűjtések alkalmával a zsákos hulladékot kivesszük a vödörből és elszállítják, az üres konténert pedig a ház előtt hagyjuk ismételt felhasználásra” – derült ki a vállalat közleményéből.

Privát házak és lakótömbök

Míg a privát háztartások saját vödröket kapnak, a kassai tömbházak közelében lévő konténerhelyre egy új, 240 literes barna gyűjtőedényt helyeznek el, amelyen szintén a konyhai szerves hulladék felirat szerepel. A vállalat alkalmazottai a konténerbe mindig egy új zsákot helyeznek majd el, hogy megvédjék a szennyeződéstől. Mivel a lakosok szabadon beledobhatják az otthon összegyűjtött hulladékot, nemcsak a műanyag zacskók, de még a komposztálható zsákok használata is tilos. A barna kukákat a Kosit január első felében, fokozatosan helyezi el a város valamennyi konténerhelyén, azonban cikkünk írása során a legtöbb helyre már kiszállították a szóban forgó tárolókat. A vállalat által közzétett nyilatkozat szerint a lakótömbök közelében elhelyezett barna kukákat hetente kétszer fogják kiüríteni. „A kassai háztartásokból származó biohulladékot egy biogázüzemben fogják hasznosítani. Az Eko-Salmo Plus nevű, Kassához közel székelő vállalat biogázüzemét a biológiailag lebomló hulladékok gyűjtése és hasznosítása céljából építették, biogáz előállítása és felhasználása révén villamos energia előállítására. A biológiailag lebomló hulladék értékes erőforrást jelent az alternatív energia és a szerves trágya előállítása szempontjából” – derült ki a Kosit közleményéből. A konyhai biohulladék gyűjtésére szolgáló rendszer kialakításakor a város kísérleti tapasztalataira támaszkodik. A projektet 2021. július 1-jén indították el az Új Teraszán (Nová Terasa) és összesen mintegy 650 háztartás vesz részt benne. A gyűjtés hetente egyszer történik, és a hulladék súlya alkalmanként átlagosan 700 kilogrammra rúg ki. Mivel azonban egy teljesen új hulladékgyűjtő rendszerről van szó, a lakosokkal való kommunikáció érdekében a Kosit weboldalán külön oldal ismerteti a gyűjtési rendszer működését, melynek segítségével a fejlesztést illető tudnivalókról értesülhetnek az érdeklődők.

Dráguló szolgáltatás

Bár a hulladékgyűjtés fejlesztését a lakosok többsége pozitívan szemléli, a fejlesztésből eredő kezelési költségek növekedésének valószínűleg csak nagyon kevesen örülnkek. Az új évtől a lakosok ugyanis valamivel több mint ötödével többet fizetnek majd a hulladék elszállításáért. A döntést a városi tanács 29 jelenlévő tagjából 22-en hozták meg még múlt év decemberében, amikor harmadik nekifutásra jóváhagyták Kassa város Általános Érvényű Rendeletének (VZN) módosított tervezetét a kommunális hulladék és az apró építési hulladék helyi díjáról. František Ténai (független) képviselő módosító javaslata alapján a lakótelepen élők hulladékdíjának átalánydíját 36,86 euróról 45 euróra emelték, ami személyenként 22,1 százalékos éves növekedést jelent. A súlyozatlan ömlesztett hulladékgyűjtés esetében, amelyet főként családi házaknál alkalmaznak, az új éves díj egy 110 literes konténerért 194,48 euró lesz a heti egyszeri gyűjtésért fizetendő 160,16 euró helyett. Ebben az esetben a növekedés csaknem 21,5 százalékot jelent. A hulladéktörvény értelmében a helyi hatóságoknak a díj összegét a tényleges költségeik alapján kell megállapítaniuk. A Kassai klub (Košický klub) vezetője, Ladislav Lörinc szerint a szlovákiai önkormányzatok 99 százaléka megsérti a törvényt, mivel a díjak alacsonyabbak, mint a költségeik. Marcel Čop, a városi hivatal igazgatója erre úgy reagált, hogy ez nem mentség arra, hogy más önkormányzatok is megszegik a törvényt. Emlékeztetett arra, hogy az önkormányzatok évente 56 millió euróval támogatják a hulladékgazdálkodást, ami Kassa esetében ez idén 1,5 millió eurónak felel meg. A kassai városi rendelet módosításának célja az volt, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a különbséget a lakosoktól és vállalkozásoktól kapott pénz és a város által fizetendő összeg között. Az új évtől kezdve a városnak 2,7 millió eurós többletköltségei lesznek, amelyeket a biológiailag lebomló konyhai hulladék szelektív gyűjtésének biztosítására fordítanak. A városi önkormányzat szerint ez egy olyan új kötelezettség, amelyet a törvény a városra ró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?