Macskák égetésével és kötéllel való fojtogatásával szórakoznak a panelházi gyerekek (18+)

macska k

Macskák bántalmazásával szórakoztatják magukat a fiatalok az egyik homonnai (Humenné) lakótelep környékén.

A problémára a helyi lakók hívták fel a figyelmet, elmondásuk szerint ugyanis már többször előfordult, hogy olyan jószágokra bukkantak, amelyeket láthatóan fizikailag bántalmazták.

A cica nem tudott járni, és szó szerint visított a fájdalomtól. Az itteni gyerekek úgy szórakoznak, hogy kötélt tekernek az állatok nyakára, majd fojtogatják őket

– mesélte a Joj televíziócsatornának az egyik szemtanú.

A férfi hozzátette, nem ez volt az első eset, korábban talált egy olyan macskát, amelynek a szőre láthatóan megégett. Ami ennél is szörnyűbb, valaki sörétes puskával lőtt rá az egyik jószágra, pusztán azért, mert unatkozott.

Az állatkínzással kapcsolatos bűncselekményeket súlyosan kellene szankcionálni, ám a szlovák törvények megengedőek, és konkrét gyanúsítottak hiányában rengetegen megússzák az ilyen ügyeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?