Losonc: Alexandra Pivková maradt a polgármester

povaipoavek
Losonc |

Losoncon a Szövetség által is támogatott jelölt, Alexandra Pivková lett a polgármester. Pontosabban megvédte pozícióját, mert eddig is ő vezette a várost. 

Alexandra Pivková (Za ľudí, SaS, Nova, Sme rodina, Szövetség) eddigi polgármester 2788 érvényes szavazattal ismét megnyerte a polgármesterválasztást. Ez az összes szavazat 42,16 százalékát jelenti. Losoncon a helyhatósági választásokon 31,23 százalékos volt a részvételi arány, érvényes szavazatot 6762 lakos adott le.

Alexandra Pivková már 2010 óta vezeti a várost és most ismét sikerült nyernie. A polgármesterasszony 2010-ben még az SDKÚ-DS-SAS színeiben indult, majd két cikluson keresztül függetlenként töltötte be a posztot, és most a Za ľudí, SaS, Nova, Sme rodina, Szövetség – támogatásával hosszabbíthat újabb négy évre. Losoncon 21 tagú képviselő-testület működik majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?