Léva vevőt keres a távhőszolgáltató rendszerre

Léva |

<p>A távhőszolgáltató rendszer eladásáról döntött a városi önkormányzat. A hőenergia-előállításra szolgáló vagyon értékesítésének feltétele, hogy az új tulajdonos elvégzi a vezetékek és a berendezések teljes rekonstrukcióját, valamint hosszú távon garantálja a távfűtés árát.</p>

A határozatot a képviselők megszavazták, bár a jelenlegi bérlővel kötött szerződés még 2017-ig érvényes, tehát az új tulajdonosnak át kell vállalnia minden kötelezettséget, peres ügyet, anyagi terhet.

Vásárlási szándékát még májusban jelezte a Slovintegra Energy Kft. A gőz-gáz üzemű erőmű a léva-gényei ipari parkot látja el energiával, a fölös hőt a lakások fűtésére lehetne kihasználni. Még 2002-ben 15 évre szerződött az önkormányzat a jelenlegi szolgáltatóval, a Fortunae társasággal. A város volt a cég egyik alapítója, de később eladta tulajdonrészét, így a pozsonyi Bronsson cég lett az egyedüli tulajdonos. A város és a vállalat között hosszú ideje feszült a viszony, a település szerint a cég nem teljesíti a szerződésben foglaltakat, a szolgáltató szerint viszont minden a megállapodás szerint zajlik. Štefan Mišák polgármester elmondta, el kellett volna készülnie egy műszaki tervnek, mely lehetővé teszi új hőforrás rákapcsolását a hálózatra. Erre a mai napig nem került sor. A Fortunae szerint ez technikailag lehetetlen, a másik fél ezt cáfolja. A két cégnek nem sikerült megegyeznie, ennek pedig az emberek látják kárát, mivel drágábban kapják a távhőt. Ráadásul a város azt sem tudja ellenőrizni, saját vagyonával hogyan gazdálkodik a bérlő.

A Slovintegra Energy Kft. kérvényének tárgyalása előtti napon a Fortunae is benyújtotta kérvényét, emellett egy harmadik vállalat, a zsolnai Eucal is ajánlatot tett. Több érdeklődő esetén lehetetlen az ingatlanvagyon egyenes úton való eladása, így a város versenytárgyalás kiírásáról döntött. A képviselők figyelmeztettek, kiesik az éves bérleti díj, ez mintegy 200 ezer euró (hatmillió korona). Štefan Mišák elmondta, a főszolgáltató az a cég lesz, mely a legmagasabb vételárat és a legalacsonyabb díjszabást kínálja. A távhőrendszerért legalább 2,4 millió eurót ((72,3 millió korona) akar kapni a várost. A közel negyvenéves, elöregedett vezetékek és berendezések mindenképpen átfogó felújításra szorulnak, erre az önkormányzatnak nincsen pénze. Ján Pastier a Fortunae cég ügyvezetője elmondta, 2009-ban a lakosság 23,3 eurót (702 korona) fizetett egy GJ-t, 2010-ben pedig ez az ár 22,6 € (680 korona). Ha ők lennének a rendszer tulajdonosai, a Slovintegra Energyhez hasonlóan ők is tíz százalékkal tudnák csökkenteni az árat, amit öt évre garantálnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?