Központi adománygyűjtőt nyitnak Érsekújvárban

Udvard, kultúrház
Érsekújvár |

Az Érsekújvári Járási Hivatal válságstábja úgy döntött, logisztikai központot nyit az adományok fogadására és osztályozására. A gyűjtőpont az egykori kereskedelmi főiskola helyén, a Pázmány Péter Gimnáziumnál lévő Nyárhíd utca 3-as szám alatti épületben lesz.

Elsősorban a környező községekből – Andód, Bánkeszi, Zsitvabesenyő, Alsóohaj, Csúz, Udvard, Jászfalu, Jattó, Kolta, továbbá Tótmegyer, Pozba, Fűr, Bellegszencse, Tardoskedd, Nagykér és Szímő – adományait várják. Az adományokat március 7-től adhatják le, hétfőn és szerdán 14 és 17 óra között. A koordinátorral, Alexander Diósival a 0918/ 498 546-as telefonszámon vehetik fel a kapcsolatot a szervezők. A párkányi régióbeli falvakból érkező segélycsomagokat Párkányban, az önkormányzattal együttműködve adhatják le. Jelenleg még egyéni gyűjtés zajlik a régióban, Szímőn minden csütörtökön és szombaton, 16 és 17 óra között az idősek klubjában gyűjtik az adományokat. Udvardon a kultúrházban még péntekig, 8 és 12 óra között adhatják le a tartós élelmiszert, vitaminokat, ruházati cikkeket. Kamocsáról Lukács Imre pogármester személyesen szállította el furgonnal a Szlovák Vöröskereszt helyi szervezetével közösen gyűjtött adományokat a lakosoktól. Pozbán jövő hétfőn és kedden gyűjtenek 10-től 17 óráig a helyi kultúrházban.


Érsekújvárban vasárnap jótékonysági koncertet rendeznek 15 órától a szabadtéri színpadon az ukrán menekültek megsegítésére, a helyszínen egészségügyi eszközöket, vitaminokat is gyűjtenek a rászorulóknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?