Közel százan lettek rosszul a hőség miatt pénteken

időjárás meleg

Pénteken ismét sokan lettek rosszul a hőség miatt, a mentősöket 99 alkalommal riasztották. A legtöbb eset Besztercebánya megyében történt, ahol 21-en lettek rosszul. Közülük 13-an nők, 8-an pedig férfiak voltak – tájékoztatott Alena Krčová, a mentőszolgálat (OS ZZS) operatív központjának szóvivője.

Trencsén megyében 13 eset történt, Nagyszombat, Zsolna és Eperjes megyében 12, Nyitra megyében 11, Pozsony megyében tíz, Kassa megyében pedig kilenc.

33 férfit, 64 nőt és két gyereket láttak el a mentők. Összesen 99 beteget kezeltek, 56 pácienst szállítottak kórházba. „A legfiatalabb páciens egy egyéves gyerek volt, a legidősebb pedig egy 97 éves nő” – közölte Krčová.

A szóvivő elmondta, hőguta akkor következik be, amikor a szervezet túlmelegszik. A testhőmérséklet emelkedésével, rossz közérzettel, fejfájással, szédüléssel jelentkezik. Hányinger és hányás is előfordulhat, súlyosabb esetben eszméletvesztés.

„A nagy hőség minden szervezetet megterhel, még a fiatal, egészséges emberekét is. A legveszélyeztetettebbek a kisgyerekek, az idősek, a terhes nők és a krónikus betegek, főleg a szívbetegek és a cukorbetegek. Ilyen melegben kerülni kell a túlzott fizikai aktivitást és a napozást, sok folyadékot kell inni, és nem ajánlott a szabadban sportolni” – figyelmeztetett Krčová.

A szóvivő elmondta, ha valaki rosszul lett, azonnal hűvös helyre, vagy legalább árnyékba kell vinni, lefektetni vagy félig fekvő helyzetbe helyezni. „Segít, ha kicsit benedvesítjük az arcát, ha legyezzük. Jeges vízzel itatni nem szabad, adjunk neki langyos vizet kis kortyokban” – tette hozzá a szóvivő. Ha nem javul az állapota, vagy a beteg újra eszméletét veszti, haladéktalanul hívjuk a 155-ös telefonszámot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?