Kövekkel dobálják a gyerekek a buszokat egy faluban, a sofőrök rettegnek

autobusz k

Egy kelet-szlovákiai faluban agresszív gyerekek autóbuszokat rongálnak meg.

A sofőrök már kihagyják az iglói járásbeli Ötösbányán (Rudňany) lévő buszmegállót, mivel rettegnek a kiskorúak gyalázatos viselkedésétől, és attól tartanak, komoly károkat okoznak nekik és az utasoknak – írja a Refresher.

A járatokat üzemeltető Eurobus igazgatója, Ľubomír Pastiran szerint az elmúlt években megszaporodtak a fizikai és verbális támadással kapcsolatos esetek a falu mellett található telep környékén, emellett folyamatosan anyagi károkozások történtek.

Előfordult, hogy még az ajtót is be kellett zárnom, miközben menekültem a megállóból, máskülönben engem is megdobtak volna kővel. Minden sofőr, aki arra jár, félelemmel teszi meg az utat

– mondta az egyik buszvezető.

A közlekedési vállalat úgy döntött, a jövőben kihagyja az érintett megállót, ám ez komoly bonyodalmat okoz a helyieknek, akiknek közel egy kilométert kell gyalogolniuk a következő buszmegállóig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?