Kotlebáék most Léván vonultak fel

Léva |

<p>Léván tartott tiltakozó megmozdulást szombaton a Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitosť), saját állítása szerint, hogy a tisztességes embereket védje a romák támadásaival szemben.</p>

A szervezet honlapja szerint konkrétan a szilveszter éjjelén Garamkovácsiban (Kozárovce) történt események miatt szervezik a találkozót. Léván inkább csak a lakótelepeken bukkantak fel plakátok, melyek szerint az ellen tiltakoznak, hogy a rendőrség képtelen megvédeni a tisztességes embereket a romák támadásaitól.

A Lévától 15 kilométerre, északra fekvő Garamkovácsi (Kozárovce) melletti romatelepen mintegy 150-en élnek. Január elsején hajnalban többen részegen üres üvegeket, köveket dobáltak az autókra, két sértett is feljelentést tett a betört szélvédő miatt. A sajtóban száz romáról esett szó, a helyiek szerint 30-40-en garázdálkodhattak.

Híradások szerint körülbelül ötszázan vehettek részt az incidens nélküli lévai akción, amelyet több mint száz állami rendőr felügyelte – városiakkal közösen. Marián Kotleba, a szervezet vezéralakja élt a lehetőséggel, és az akción a Mi Szlovákiánk nevű pártot népszerűsítette. (ú, s, mar)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?