Kotleba a testvérét bízta meg egy megyei cég vezetésével

Besztercebánya |

<p>Marian Kotleba nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy pályázat kiírása nélkül nevezte ki a fiútestvérét &ndash; teljes felelősséget vállal érte.</p>

Kotleba magas pozícióba, a Besztercebányai Közúti Igazgatóság igazgatói székébe ültette be fivérét, Martin Kotlebát. Azzal indokolta döntését, hogy biztosra akar menni, hogy az egyes cégek teljesítik azt, amit tőlük elvár. Azt reméli, hogy testvérén keresztül átláthatóbbá és effektívebbé válik a cég működése. Ahogy elmondta, már látható jelei is vannak ennek, sikerült pénzt spórolniuk a szóróanyagok (só, szén) és gumiabroncsok vásárlásakor.

Miroslav Belička, a Besztercebányai Megye szóvivője nem lát semmi különöset abban, hogy nem pályázat útján neveztek ki embereket egyes pozíciókba. „A vezetőségnek három lehetőség áll rendelkezésre: vagy munkaközvetítő céget bíz meg, vagy felvételit hirdet, valamint e kettőt mellőzve választanak ki egy személyt. Mindhárom lehetőség törvényes, így nem történt törvénysértés sem.” – magyarázta Belička. Szerinte Martin Kotleba megfelel a követelményeknek, mivel közgazdasági mérnöki végzettsége van, valamint másfél évig az adóhivatalnál, előtte pedig hét évig egy külföldi cég pénzügyi osztályán dolgozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?