Kórusok találkozója

 A gyerekkórus vezette fel a rendezvényt (a szerző felvétele)
Nagymegyer |

Múlt szombaton, június 25-én délután tartották a Kórusok Találkozóját a nagymegyeri kultúrházban, amin a Városi Önkormányzat, a Városi Művelődési Központ, a Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete és a Bárdos Lajos Vegyes Kar meghívásából összesen öt kórus vett részt.

A rendezvény első programpontja a városban található Bartók Béla szobor megkoszorúzása volt, melyet a művész 1910-es népdalgyűjtésének emlékére emeltek 1992-ben. Akkor ünnepelte a Bárdos Lajos Vegyes Kar fennállásának századik évfordulóját.

Ekkor döntött úgy a helyi Csemadok szervezete, hogy a városban elkészíti Bartók Béla köztéri szobrát a nagymegyeri énekkari mozgalom századik évfordulója és a művész népdalgyűjtése kapcsán.

– mondta beszédében Varga László, a Nagymegyeri Nyugdíjas Szervezet elnöke. A szobor alkotója Lipcsey György dunaszerdahelyi szobrász volt. A helyét is vele választották ki, az akkor még félkész kultúrházzal szemben.

Örültünk annak, hogy milyen szép is lesz, ha felépül a kultúrház, akkor csak át kell sétálni majd a térre, a szoborhoz. A helyzet viszont másképp alakult és a tervezett kultúrház helyett ma egy élelmiszer áruházlánc egyik üzlete áll.

- nyugtázta tényszerűen. A visszaemlékezések szerint közel ötszáz kíváncsi szempár szegeződött egykoron a szoborra a leleplezésekor. Az önkormányzat ekkor döntötte el azt is, hogy a korábbi Május 1. tér megnevezés helyett inkább Bartók Béla térré keresztelik a parkot.

Mint közismert, ennek az eseménynek kapcsán, a nagymegyeri magyar alapiskola vezetősége kért az alkotóművésztől egy másolatot és 8 évvel később hivatalosan is felvette a Bartók Béla Magyar Tannyelvű Alapiskola nevet.

- emlékszik vissza Varga László, az akkori Csemadok nagymegyeri szervezetének elnöke.

 

Bartók Béla szobrát 1992-ben állították és a tér is az ő nevét kapta (a szerző felvétele)

Tisztán csengtek az énekek

A megemlékezést a szobor megkoszorúzása követte, majd átvonultak a kultúrházba, ahol az ünnepi műsor 17.30-kor vette kezdetét. Elsőként a Janiga József Művészeti Alapiskola gyermekkórusa lépett fel, akik különlegességképp furulyajátékkal kezdtek, őket a bősi Kék-Duna Vegyes Kar, a nagymegyerei Bárdos Lajos Vegyes Kar és a Vásárúti Dalárda követte, majd végül a Csornai Bárdos Kórus lépett fel.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?