Körbekerítik a kastélyparkot Nagyidán

Nagyida
Nagyida |

Folyamatban van a kastélypark körbekerítése a Kassa-vidéki járásbeli Nagyida községben. A munkálatokra a szlovák-magyar Interreg együttműködési program keretében kerül sor. A projekt, melynek célja a park felvirágoztatása és a látogatók idecsábítása, mintegy 480 000 euróba kerül. A kastély egy részében múzeum kialakítását tervezik, jelenleg a községi hivatal székel az épületben.

Demko Tamás alpolgármester állítása szerint a vandalizmus miatt van szükség a kerítésre. „Minden évben újra kell festetnünk, mert a polgártársaink összefirkálják a falakat és a színpadot. Folyton ugyanazok a javítások ismétlődnek, amelyek ráadásul nem kevés pénzbe kerülnek” – fejtette ki, hozzátéve: ha körbe lesz kerítve a terület, a pénzösszeget más célokra fordíthatják.

A kerítésépítés költsége meghaladja a 260 000 eurót. A munkálatok júniusban kezdődtek, és várhatóan három hónapot vesznek majd igénybe. Ez idáig mintegy 90 méternyi kerítés készült el, vagyis a teljes hossz egy harmada. Jelenleg a sarokfalakat húzzák fel.

A hét hektár alapterületű kastélyparkba három kapun keresztül lehet majd bejutni. Demko kilátásba helyezte, hogy ha elkészül a kerítés, a képviselő-testülettel közösen kidolgoznak egy látogatási rendet, amely tartalmazni fogja a park nyitvatartási idejét is.

A kerítésépítés mellett a parkba új padokat és szemeteseket is ki fognak helyezni, illetve fontolgatják térfigyelő kamerák felszerelését is.

Az alpolgármester arról is tájékoztatott, hogy a projekt keretében a kastély három termét múzeummá alakítanák át. A korabeli bútorok mellett régi fotókat is kiállítanának azokból az időkből, amikor még grófok és bárók lakták a kastélyt.

A reneszánsz és barokk stílusjegyeit is magán viselő épületet 1688-ban húzták fel a Csáky-család megbízásából. A kastélyt egy angolpark veszi körbe, ahol különféle rendezvényeket is tartanak.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?