Könyvelőként alkalmazták újra a falutól több mint egymillió eurót elsikkasztó nőt

euró pénz

Megszüntették a büntetőeljárást annak a nőnek az ügyében, aki egymillió eurót meghaladó összegű önkormányzati pénz elsikkasztásával gyanúsítottak meg.

Az eset Szentmihályfalván (Šarišské Michaľany) történt. A nő, aki több mint négyszáz átutalást indított magukat jósként futtató csalók számláira, a bíróság szakértői véleménye szerint beszámíthatatlan volt, ezért tanúként szerepelt a perben, amelyet az önkormányzat indított.

Miután ejtették a vádakat, a nőt újból könyvelőként foglalkoztatták, méghozzá közvetlenül annál a cégnél, amely a falu pénzügyeit kezeli.

A község polgármestere, Onderj Kušnirík csak véletlen folytán értesült a bizarr helyzetről. A Joj forrásai szerint a szóban forgó könyvelő már nem dolgozik a cégnél, ám még így is nagy meglepetésként érte az önkormányzat képviselőit, hogy nem sokkal azután alkalmazták, hogy egy szakmai szakértői vélemény szerint beszámíthatatlannak bizonyult.

Hogy az eltűnt pénz visszakerülhet-e a faluhoz, egyelőre nem tudni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?